Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint Szlovákiának egyezségre kéne jutnia Magyarországgal az egyelőre lezáratlan Bős-Nagymarosi Vízlépcső ügyét illetően. Ezt a parlament alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában szerda este nyilatkozta.

 

Úgy tudom, Magyarország egyik legnagyobb problémája az, hogy kevesebb vizet kap – kevesebbet engednek be a mederbe –, mint amire szükség volna. Ez egy tárgyalási alap. Szerintem a két ország anélkül, hogy nemzetközi bíróság döntését akarná még egyszer kicsikarni, meg tud egyezni. Mi mindent megteszünk annak érdekében – hisz hozzánk, a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozik többek között például a bősi vízlépcsőrendszer is –, hogy Szlovákia és Magyarország ebben a témában ne görcsösen ragaszkodjon egy ítélethez, hanem ez a kérdés egy megoldott problémaként végre lekerüljön az asztalról” . mondta Bugár.

 

A Bős-Nagymarosi Vízlépcső megépítéséről még a rendszerváltást megelőzően kötött szerződést Magyarország és Csehszlovákia, amit a magyar fél 1992 májusában felbontott a beruházást ellenző civil szervezetek és a környezetvédő csoportok heves tiltakozása miatt.

 

 hirdetes_810x300  

Csehszlovákia azonban 1992 októberében (csupán három hónappal Szlovákia függetlenné válása előtt) a bősi vízierőmű medrébe terelte a Duna folyásvizének 83 százalékát (!), ezzel óriási károkat okozva mind a mai napig a magyarországi vízkészleteknek és a Szigetköz élővilágának.

 

 

forrás: nol.hu
forrás: nol.hu

 

 

Mivel a szerződés szerint egyik fél sem birtokolhatja a folyó vizének aránytalanul nagy részét, ezért a magyar fél a Hágai Bírósághoz fordult, amelynek 1997-ben meghozott ítélete a feleket megállapodásra kötelezte – az ítélet betartása azóta is várat magára.

 

Úgy gondolom, hogy szeptember és december között már az első ilyen tárgyalásoknak meg kell kezdődniük. Nagyon örülnék, ha egy éven belül ezek a tárgyalások lezárulnának és azt mondhatná a két ország: megegyeztünk” – nyilatkozta Bugár.

 

Magyarország számára Bős ügye komoly horderővel rendelkezik. Az ország ivóvízkészleteinek 96 százaléka külföldről érkezik, vagyis ebből a szempontból kiszolgáltatott helyzetben van szomszédaival szemben.

 

 

A témához kapcsolódó korábbi cikkünk: Fico nemzeti kincse

 

InfoRádió, Körkép.sk

Nyitókép: napi.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!