„Robert Fico kormányfő fontos személyiség, aki jelentősen kivette a részét a kormányprogram megalkotásából. Jelen pillanatban gyors gyógyulást kívánunk neki.” – mondta Andrej Danko a miniszterelnök mai műtétjével kapcsolatban.

 

Egyúttal azt is elmondta, hogy a kormányprogram a koalíciós partnerek egyezségének eredménye, és nem ért egyet azzal, hogy az ellenzék néhány tagja ezt megkérdőjelezi. Saját bevallása szerint Robert Ficoval a választások előtt csupán 3 alkalommal találkozott, Bugár Bélával való kapcsolata sem tekint vissza nagy múltra, Radoslav Procházkával is csak focimeccseken futott össze.

 

Felszólalásában méltatta koalíciós partnereit is. „Büszke vagyok arra, hogy leültem a Most-Híd elnökével, Bugár Bélával. És kiállok mellette, amíg a programunk nem teljesül.”

 

 hirdetes_810x300  

Mivel az utóbbi napokban sok kritika érte mind Danko-t, mind Bugárt kettejük sajátos, furcsamód közeli viszonya miatt, szükségét érezte kifejteni ezzel kapcsolatban, hogy ő miként látja a Most-Híd elnökével való kapcsolatát.

 

„Köszönetet mondok Istennek, hogy megismerhettem egy olyan embert, aki pártelnök tud lenni, képes mosolyogni és még más nemzetiségű is. Köszönöm, hogy ebben a koalícióban közelebbről is megismerhettem Bugár urat, akivel az életben nem kávéztam.”  

 

Dul a lamour
Kép: teraz.sk

 

Miközben a kormányfő talán hetekre kiesett a munkából, Andrej Danko is egészségügyi problémákkal küzd. Ahogy arról korábban beszámoltunk, valószínűsíthetően gyomorműtét előtt áll, mivel egyelőre nem zárható ki, hogy daganatot találtak a gyomrában.

 

Amennyiben pár hétig ő sem tudja ellátni kötelezettségeit, úgy valószínűleg Bugár Béla fogja helyettesíteni a házelnöki feladatainál, mivel kellő tapasztalattal rendelkezik.

 

Danko azért azt még hozzátette, hogy bár nagyra tartja koalíciós partnereit, nagy összeborulásra nem kell számítani a következő választások előtt.

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!