A hétvégén Kassán kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás ütötte fel a fejét. A kassai L. Pasteur Egyetemi Kórház Infektológiai és Utazási Medicina Klinikája (KICM) több olyan beteget vett fel kullancs-encephalitis tüneteivel, akik valószínűleg fertőzött juhsajt elfogyasztásával kerültek kapcsolatba a betegséggel.

 

„Körülbelül egy héttel ezelőtt kezdtük vírusos fertőzés tüneteit mutató betegek felvételét a kassai KICM-ben. Később kiderült, hogy kullancs okozta vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladásról van szó (Meningo-encephalitis). Az eddig nyilvántartásba vett betegek száma 18, körülbelül kilenc pacienst vettünk fel múlt héten, a többit a hétvége folyamán, és az utolsót alig egy órája”, mondta Ladislav Virág, a KICM főorvosa azzal, hogy a fertőzöttek száma növekedhet.

 

Virág szerint a az elmúlt években nem fordult elő ilyen gyakorisággal a betegség.

 

 hirdetes_810x300  

„Tavaly hat beteget kezeltünk vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladással. Most csak ezalatt a rövid idő alatt vettünk fel hat pacienst és hármat tartunk megfigyelés alatt”, mondta Virág.

 

Fertőzött juhsajt

 

A főrovos azt is elmondta, hogy a betegek nagy valószínűleg ugyanabból a forrásból fertőződtek meg. A Körzeti Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet vizsgálja a kórokozókat tartalmazó tejet, és a következő napokban vért vesznek a juhnyáj egyedeitől is.

 

A főorvos szerint a betegek állapota stabil, nem mutatkozott náluk semmilyen súlyos vagy életveszélyes tünet.

 

A sajt árusítását és előállítását átmenetileg betiltották a Tőkési Mezőgazdasági Szövetkezetben (Vyšný Klátov – Kassa-vidék), ahonnan a fertőzött élelmiszer származik, a juhokat Kassabéla (Košická Belá – Kassa-vidéke) községben tenyésztik.

 

Úgy kezdődik, mint egy sima megfázás

 

A kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladás magas lázzal, izom és izületi fájdalmakkal járó betegség, aminek  kétfázisú lefolyása van, először a hétköznapi influenzához hasonló tüneteket idéz elő, majd következik egy átmeneti időszak, mikor a beteg nem érzi rosszul magát, majd ezután begyullad az agy és az agyhártya, ami magas lázzal, fejfájással, nyaki merevséggel esetleg fényérzékenységgel jár együtt.

 

Teraz.sk

Nyitókép: Alon.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!