Norvégia a minta, az emberi jogok betartása, a segítségnyújtás, a demokrácia szinje és a környező országokkal fenntartott viszony területén is.

 

Ezt nyilatkoza Andrej Danko, Norvégia parlamenti elökével, Olemic Thommessennel való találkozása után.

 

Danko értékelte az EHP mechanizmus keretén belül nyújtott pénzügyi támogatást is.

 

 hirdetes_810x300  

Köszönetemet fejeztem ki, hogy olyan ország vagyunk, ahol a norvég társaságok nem kis mértékben ruháznak be, és ezzel Szlovákia útját segítik

 

– ismertetett Danko.

 

Említést tett a két ország oktatás terén létrejött együttműködéséről is. A szlovák parlament elnöke végezetül azt kívánta, hogy az együttműködés legyen még intenzívebb a közös kutatás-fejlesztési és innovációs projektek kapcsán. A felek kitértek Ukrajnára és a menekültekre is.

A jó viszonyt Thommessen is megerősítette, és örömét fejezte ki, hogy Szlovákia, annak ellenére, hogy kis ország, elökölni fogja az Európai Bizottságot. Thommesssen továbbá elmondta, hogy szerinte az Únió nagy kihívások előtt áll.

 

A biztonság, a migránsválság, a fejlődő és erős gazdasági növekedés, ami jólétet eredményez az állampolgároknak

 

– sorolta a kihívásokat a norvég parlament elnöke.

 

Danko reményét fejezte ki, hogy a találkozó segít egymás megismerésében és mélyebb megértésében.

 

A felek holnap látogatást tesznek a szeredi holokauszt múzeumban.

 

forrás: sme.sk

nyitókép: SITA,AP

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!