Filip Rybanič, aki Jozef Rajtár parlamenti képviselő asszisztense, és aki a héten munkahelyén (Tatrabanka) a belügyminiszter számlakivonatai között kutatkodott, amiért tegnap a NAKA kommandósai vették őrizetbe, túl van az első kihallgatáson. Emiatt 15 órát töltött a rendőrségen.

 

Rybanič a hatóságoknak elismerte, hogy belenézett Robert Kaliňák és Ján Počiatek számláiba. Állítása szerint önként követte el tettét, nem pénzért és nem külső nyomásra cselekedett.

 

„Saját kíváncsiságom miatt tettem,“

 

mondta, hozzátéve, hogy Rajtár is tudott róla.

 hirdetes_400x285  

 

Azt is elismerte, hogy az említett miniszter és exminiszter számláin kívül megvizsgálta Ladislav Bašternák a Marián Kočner pénzügyeit is.

 

Rybanič 24 éves diák, és Rajtár egyetlen asszisztense tekintélyes fizetéssel (több mint 2 000 euró). A fiatalembert 6 hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A bíróság előtt Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) fogja védeni.

 

Az asszisztens által talált információk szerint 2014-ben két utalás történt a B.A. Haus nevű cégtől Kaliňák számlájára, a cég korábbi ügyvezetője Ladislav Bašternák volt.

 

Hnonline.sk

Nyitókép: Topky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!