Az egészségügyi minisztérium szóvivője Stanislava Pondelová mai nyilatkozata szerint Tomáš Drucker (Smer) egészségügyi miniszter visszaadná az állami kórházak kezébe a saját területükön lévő gyógyszertárak működtetési jogát, amivel többletbevételre tehetnének szert. Ezzel száműznék az állami kórházak területéről a magángyógyszertárakat.

 

Drucker már ki is adta utasításba a kórházak számára, hogy kezdjék meg a gyógyszertárakkal kötött bérleti szerződések felmondását, újak megkötését pedig már nem engedélyezi. A kórházaknak fel kell készülniük saját patikáik működtetésére, mind a kiadások mind az engedélyeztetések terén.

 

„Több kórház bérleti szerződéseinek vizsgálata után kiderült, hogy olyan feltételekkel adták bérbe helységeiket gyógyszertárak működtetése céljából, amelyek nem a kórházak, hanem inkább a magán kézben lévő fenntartók számára volt kedvező,”

 

mondta Pondelová.

 hirdetes_810x300  

 

Az állami egészségügyi intézmények egyúttal nem zárhatják le – Drucker parancsa szerint – azokat a közbeszerzéseket, amelyeknél csak egyetlen cég jelentkezett be. A kórházaknak így  az elektronikus pályáztatási rendszerben kötelezően ki kell használni azt az egyébként választható funkciót, ami lehetővé teszi, hogy a tender addig ne záruljon le, míg csak egyetlen kivitelező jelentkezik a közbeszerzésre.

 

Teraz.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!