Štefan Harabin volt elnök a  megbízatási időszakában magas jutalmakat osztott ki magának, derítette ki a Legfelsőbb Bíróság az archívumban talált adatok vizsgálata alapján.

 

Boris Urbančík, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője szerint a jutalmakat valóban kifizették, Harabin 2009-ben 40 ezer eurót, 2010-ben 73 ezer euró jutalmat fizetett ki magának. Harabin ekkor második megbízatási időszakát töltötte a legfelsőbb bíróság élén, 2009 júniusától 2014 júniusáig.

 

Felszólították a visszafizetésre

 

 hirdetes_810x300  

A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Daniela Švecová felszólította Harabint az összeg visszafizetésére, egyúttal állásfoglalást kért, hogy jogos volt-e a jutalmak kifizetése – mondta a szóvivő.  Akkor fizette ki a jutalmakat, amikor fegyelmi eljárás folyt ellene,  amit 2010-ben az akkori igazságügy-miniszter, Lucia Žitňanská kezdeményezett.

 

Érdekesség, hogy a Bírói Tanácsnak benyújtott adóbevallásokban nincs nyoma a jutalmaknak. 2009-ben és 2010-ben  is azt tüntette fel, hogy nincs változás az anyagi helyzetét illetően. A parlamenti vagyonnyilatkozatában ugyan fel van tüntetve 2009-re egy 94 ezer eurós bevételnövekedés, valamint 2010-ben 140 ezer euró volt a bevallott jövedelme. Arra azonban nem válaszolt, hogy vajon a jutalmak miatt növekedett-e meg így a fizetése.

 

Harabin az első elnöksége idején is magas jutalmakat adott. Egy intézet által nyilvánosságra hozott aadatok alapján 2001-ben 400 ezer szlovák korona (13 278 euró)  jutalmat adott magának, majd egy évvel később 685 000 szlovák koronát ( 22 738 euró).

 

 

Harabin tagad

 

Štefan Harabin elmondása szerint nem adott magának semmiféle jutalompénzt, a két év magas jövedelmét annak köszönhette, hogy az akkori Speciális Bíróság ügyeiről döntött, amiért pótdíjat kapott, így egy centet sem hajlandó visszafizetni.

 

Állítása szerint a 2009-10-es pótdíj még a nemzetgazdasági átlagbér hatszorosának számított, ezt később csökkentették az átlagbér kétszeresére. Szerinte akkoriban a Legfelsőbb és a Speciális Bíróság 20, illetve 16 bírája is hasonló mértékű díjazásban részesült.

 

Harabin úgy fogalmazott, hogy a smeres igazságosztó Švecován úrrá lett a skizofréniája és Kaliňák nyomására írja alá a róla kiszínezett koholmányokaz azért, hogy elvonja a figyelmet Kaliňákról és belügyminisztériumról, amely Szlovákia polgárainak meglopásával 1,5 millió euróval gazdagodik.

 

teraz.sk/sme.sk/ hirek.sk
kép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!