„Kisebbségi jogvédelem a gyakorlatban. Mit tehetnek a civil szervezetek és az ügyvédek?” címmel került sor panelbeszélgetésre csütörtökön a 27. Tusványosi Szabadegyetemen.

 

Őry Péter a felvidéki tapasztalatokat ismertette. A Pro Civis Társulás elnöke Kárpát-medencei nyelvhasználati kérdésekkel kapcsolatban a többi régióval ellentétben pozitív eredményekről is be tudott számolni.

 

„A jogérvényesítés, amit végrehajtunk, a többi régióban másképpen jelenik meg. Inkább bírósági perekkel próbálkoznak nyomásgyakorlással és olyan civil kezdeményezésekkel, amelyek nem biztos, hogy a hivatali ügyintézést tudják segíteni”

– mondta Őry.

 

 hirdetes_810x300  

Kisebbségi nyelvhasználat kontra állami nyelvhasználat

 

Beszélt arról is, hogy a szlovák kormányzat által készített kisebbségi helyzetjelentés a nyelvhasználat és egyéb kisebbségi jogokról azt mutatják, hogy minden szép és jó.

 

„Ugyanakkor ez a jelentés olyan, mint a vegetariánus farkas esete. Ilyen ugyanis nincs. A leírtak merőben mások, mint a valós állapot”

– mutatott rá.

 

A Pro Civis Társulás elnöke a valós állapotot abszurd helyzetbemutatásokkal szemléltette. Mint elmondta, sokan ugyanis nem értik, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény kizárólag lehetőség, és csak a polgár szintjén jelenik meg.

 

Az állami nyelvhasználati törvény ugyanakkor kötelező és intézményi szintű.

 

IMG_20160721_175752
Forrás: Körkép.sk

 

Törvényi abszurditások

 

Példaként említette, hogy ha egy magyar polgármester a magyar tannyelvű iskolában tanévnyitót tart, akkor azt a ma hatályos törvények értelmében szlovákul kellene, hogy megtegye. Hiszen mint polgármester intézményként jelenik meg, és nem, mint egy magánszemély. „Ezek óriási különbségek” –  jegyezte meg Őry Péter.

 

Előadásában olyan abszurd helyzetekre is rámutatott, mint az egyik gútai üzemanyagtöltő-állomás esete, ahol a törvény szerint vannak kötelező megfogalmazások a vész és veszélyhelyzeti feliratokra vonatkozóan, 19 nyelven feltüntetve. Egyetlen egy nyelven nincs, magyarul. Pedig törvényi szabályozás írja elő.

 

A beszélgetés során felmerült a Pro Civis és az MKP irányába, hogy azok a fiatal jogászok, akik adott esetben nyelvi kérdésekkel, jogérvényesítési kérdésekkel szeretnének foglalkozni, azoknak egy szövetségét is érdemes lenne létrehozni, hogy tudjanak egymásról és tudják oldani a határon túli régiókban a közös ügyeket.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!