Össztűz alatt a szlovákiai soros EU-elnökség. Ezúttal nem a többi tagállam panaszkodik a professzionalizmus hiányára, hanem az újságírók, akik szerint a szlovák belügy korlátozza a sajtó jelenlétét az elnökséggel kapcsolatos uniós tárgyalásokon.

 

Az Internation Press Association (Nemzetközi Sajtószövetség, francia rövidítéssel API) a héten panaszt nyújtott be a szlovák vendéglátók ellen, mert azok megnehezítik az újságírók részvételét a pozsonyi találkozókon, „ellentétben a korábbi elnökségek megszokott gyakorlatával”.

 

Az API szerint a szlovákiai hatóságok nem hajlandóak akkreditálni az újságírókat a pozsonyi uniós eseményeken, ha azok késnek a jelentkezéssel. Már pedig ezt hivatalosan három héttel az események előtt meg kellene tenniük. Az API nyilatkozata szerint ez a gyakorlatban nagyon nehezen valósítható meg, ezért más elnöklő országok engedélyezték az utolsó pillanatban történő akkreditációt is

 

 hirdetes_810x300  

Az API úgy nyilatkozott, „Nem igazán értjük, miért kell a szlovákiai biztonsági szolgálatoknak annyi idő, hogy átvilágítsák az újságírókat, akiket – azon túl, hogy már rendelkeznek az Európai Tanács hat hónapos belépőkártyájával – a belga hatóságok is alaposan átvilágítottak”.

 

A szlovákiai EU-elnökség szóvivője válaszul azt mondta, hogy „A [szlovák] biztonsági szolgálatok egy olyan eljárást alakítottak ki (…), ami tükrözi a rendezvények minél hatékonyabb biztosítása iránti elkötelezettséget. Jelenleg is vizsgáljuk, hogyan javíthatnánk az újságírók komfortérzetén…”

 

Politico.eu

Nyitókép: flickr.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!