A galántai rendőrség letartóztatott egy férfit, aki marihuánát termesztett eladás céljából. Egy közúti ellenőrzés során bukott le. Autója padlóján fekete műanyag zacskók és kertészeti szerszámok voltak.

 

„Ahogy azt később a rendőröknek bevallotta, a kendert Abaszállás (Lehota) mellett termesztette egy kukoricaföldön, ahol a rendőrség megtalált és lefoglalt 20 darab, 140 cm-es átlagmagasságú zöld növényt.”

 

Mondta Mária Linkešová, a Nagyszombat megyei rendőrkapitányság szóvivője. Hozzátette, hogy a gyanúsított elmondása szerint a kender termesztését tavaly próbálta ki először, most pedig eladás céljából folytatta a kender nevelését.

 

„A rendőrök összesen 35 kilogramm zöld növényt foglaltak le, és a 24 éves vágpattai (Pata) férfi ellen a eljáró nyomozótiszt kábítószerek és pszichotróp anyagok, mérgek vagy prekurzorok előállítása, birtoklása és kereskedelme miatt emelt vádat, amiért a vonatkozó törvény értelmében 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztés róható ki”

 

 hirdetes_400x285  

Kábítószerekkel kapcsolatos üzelmek miatt a rendőrség vádat emelt egy 18 éves fiatal, Galántai járásbeli férfi ellen is, akit augusztus elején vettek őrizetbe marihuána-birtoklás miatt.

 

Teraz.sk

Nyitókép: velvet.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!