Peter Kažimír (Smer-SD) elmondása szerint a tanárok már rendelkeznek törvénybe foglalt, hat százalékos fizetés-felértékeléssel 2016 január óta, így most más alkalmazottakon van a sor.

 

A pénzügyminiszter „alapvető nyugalomra” inti a bérükkel elégedetlen tanárokat abból a tekintetből, hogy kinek mije van vagy milye nincs. A szlovák közszolgálati rádió beszélgetőműsorában hozzátette, hogy a tanárok számára már törvényileg biztosítottak 2016 januárjától egy hat százalékos felértékelődést, így most azok az iskolán kívüli alkalmazottak következnek, akikkel még csak tárgyalnak.

 

Kažimír ismételte, hogy az elmúlt választási időszakban a tanároknak 24 százalékkal nőtt a fizetésük, egyúttal a jelenlegi kormány további felértékelődést vállalt el, évi hat százalékosat. „2015 és 2016 szeptembere között ezek a bérek tíz százalékkal emelkednek”.

 

 hirdetes_810x300  

Továbbá figyelmeztetett, hogy egy kollektív egyezkedés kezdődik a közszférában, ahol jelenleg 350.000 ember dolgozik, beleérve a 150.000 iskolai alkalmazottat, melyek közül 100.000 pedagógus.

 

„Azt szeretném üzenni mindenkinek Szlovákiában, hogy a tanárok és pedagógusok már rendelkeznek egy hat százalékos fizetés-felértékeléssel a következő évre. Mindenki másnak nincs garantált béremelése és kedvezőtlen helyzetben vannak. Most mindenki más következik az oktatásügyön kívül.”

 

A magasabb bérért küzdő szervezetek vezetőinek akik a sztrájkot szervezik a pénzügyminiszter azt üzente, hogy ha meggyőzik a közszféra többi alkalmazottját, hogy ne kapjanak béremelést, megkapják a tanárok.

 

Kažimír meg van róla győződve, hogy az iskolaügy nem csak a pénzről szól. „Ha megkétszerezik a fizetéseket, nem jelenti azt, hogy növekszik az oktatás színvonala. Ez az egész rendszerről és a benne levő emberekről is szól.”

 

Az ex iskolaügyi miniszter, ma parlamenti képviselő  Eugen Jurzyca (SaS) szerint világos, hogy a közép- és hosszútávú viszonylatban kénytelenek a tanárok béreit növelni, ha olyan oktatásügyet szeretnénk, mint külföldön.

 

 

teraz.sk
kép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!