Idén februárban a Körkép.sk-n is írtunk egy Pozsonyban megalakuló nemzetközi elit-középiskoláról, ahol – bár létrehozói elmondása szerint nem kifejezetten a tehetősek számára nyílik meg, de – az éves tandíj 21 400 euró körül mozog majd. A LEAF Academy nevet viselő intézmény v fél órás autóútra Pozsonytól, a Bazini járásbeli (okres Pezinok) Kárpáthalason (Vištuk) talált magának helyet – írta az Aktuality.sk.  

 

A mindössze 1300 lakosú Kárpáthalas községben építené meg akadémiai épületét, kollégiumát és sportpályáját az intézmény. A középiskolai kampusz létrehozásának költségei milliós nagyságrendűek.

 

„bortermelő vidék, festői falucskával, kiváló területtel. Nyugodt környék, és a falu feletti dombon áll rendelkezésünkre terület”

 

Mondta a LEAF Academy igazgatója, Matej Sapák, hozzátéve,e hogy (szemben az év elején említett 130 fős kerettel) a kampusz 400 diák oktatására és 40 tanár foglalkoztatására lesz alkalmas. Minden egy helyen lesz: a kollégium nyolc épülete, az ebédlő, a tornaterem és a sportpálya.

 hirdetes_400x285  

 

A tornaterem és a futbalpálya vizualizációja, forrás: aktuality.sk
A tornaterem és a futbalpálya vizualizációja, forrás: aktuality.sk

 

A LEAF Academy nemzetközi középiskola szeptemberben nyitotta meg a kapuit 44 diák részvételével. A diákok jelenleg hotelben laknak és egy Pozsony központjában bérelt épületben tanulnak. A diákok nagyjából két harmada szlovákiai, egy hamraduk cseh, magyar, osztrák, lengyel, német, svéd, egyiptomi vagy afganisztáni. A jövő évben további 30-40 diák csatlakozhat hozzájuk.

 

Ahhoz, hogy az intézmény hivatalosan is átköltözhessen Kárpáthalasra, először minden szükséges engedélyt be kell szereznie, az igazgató szerint ehhez másfél évre van szükség, újabb másfél év az épületek felhúzása. Az épületek legfeljebb négyemeletesek lesznek, hogy ne avatkozzanak be túlságosan a térség látképébe.

 

A kampusz látképe, forrás: aktuality.sk
A kampusz látképe, forrás: aktuality.sk

 

Az akadémia vezetői nem akarják, hogy a diákok elkülönülve éljenek a tanítás időszaka alatt a tanároktól. Az egyenként 50 férőhelyes internátusok mellé tanítólakásokat is építenek. Az igazgató szerint ez a közösségépítést szolgálja, és a diákok nem csak a tanítási órákon, hanem azon kívül is fejlődhetnek.

 

Az akadémia nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint kinevelni Közép-Európa leendő vezetőit. Sapák pontosan nem árulta el, hogy az igencsak nagyméretű kampusz kiépítése mibe kerül majd, ezzel kapcsolatban annyit mondott:

 

„Ne akarjunk szélsőséges luxuskörülményeket, a diákoknak érezniük kell, hogy a valóságban élnek”

 

Az iskola épülete az előtte található térrel - vizualizációs terv, forrás: aktuality.sk
Az iskola épülete az előtte található térrel – vizualizációs terv, forrás: aktuality.sk

 

Nem elit, de mégis

 

Bár az igazgató az év elején (még a hivatalos működés megkezdése előtt) úgy nyilatkozott, hogy nem kifejezetten elitiskolának szánták intézményüket, a tandíj nagysága másról árulkodik. Az akadémia a 14-19 éves tanulókat várja. Az éves tandíj nagysága pedig 21 400 euró (havi cca. 1800 euró), de az igazgató rögtön hozzá is tette, hogy ösztöndíjprogramjuk is van.

 

„Vannak diákjaink, akik teljes ösztöndíjban részesülnek, és a minimum tandíjat fizetik – 400 eurót. Vannak szülők, akik a teljes tandíj és a fele tandíj között fizetnek. Olyan diákunk nincs, aki a teljes tandíjat fizetné.”

 

mondta Sapák, azzal, hogy tandíjak átlagos nagysága idén 2-3 ezer euró között mozog.

 

Körkép.sk

Nyitókép: aktuality.sk/az ebédlő épületének vizualizációs terve

 

Kapcsolódó cikk:

 

Bentlakásos elitiskola indul Szlovákiában évi 21 400 euróért

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!