Daniel Lipšic, egykori belügyminisztert – aki nemrég mondott le képviselői mandátumáról egy tragikus baleset miatt – és Grendel Gábort (mindketten OľaNO-NOVA) vádemelés fenyegeti – számolt be elsőként a hírről az Aktuality.sk egy belügyminiszteréiumi forrásra hivatkozva.

 

A rendőrség a vádemelésről szóló információkat egyelőre nem erősítette meg, de Lipšic és Grendel saját rendőrségi forrásaikra hivatkozva igen. A vádemelés hírére sajtótájékoztatón reagáltak.

 

„Négy évvel ezelőtt két büntető-feljelentés történt, amelyek belügyminiszteri tevékenységemmel illetve a Gorilla-ügy kivizsgálásával kapcsolatosak. Az egyik feljelentést a Penta, a másikat Kočner tette”

 

Nyilatkozta a mandátumáról nemrég lemondó Lipšic. Ő és Grendel a sajtótájékoztatón többször hangsúlyozták, hogy hivatalos határozatot a vádemelésről még nem kaptak.

 hirdetes_810x300  

 

Reakcia na obvinenie

Gepostet von Denník N am Dienstag, 18. Oktober 2016

 

A Penta Privatbankája és Kočner milliói

 

Daniel Lipšic 2012-ben, utolsó, belügyminiszterként töltött napjaiban összehívott egy sajtótájékoztatót, amelyen beszámolt arról, hogy a Penta befektetőcsoporthoz tartozó Privatbankanál az adórendőrség vizsgálódik. Az ügy hátterében az áll, hogy a bank nem jelentette a „szokatlan számlamozgásokat”. Ezekbe azok a tranzakciók tartoznak, amelyek nagyságuk miatt esetleg gyanúsak lehetnek.

 

Marián Kočner 2011 decemberében a máltai  Bank of Vallettából 3 millió eurót utalt át a Privatbankánál vezetett számlájára. Az adóhatóság szerint ezt a tranzakciót a banknak jelentenie kellett volna, mint „szokatlan számlamozgást”. A hatóságok 55  ezer eurós bírságot róttak ki a bankra. Kočner pedig megfenyegette az akkori belügyminisztert, hogy „börtönben végzi”.

 

Az érdekessége az utalásnak, hogy a tranzakcióra a máltaiak hívták fel a szlovák hatóságk figyelmét, és az összeg Belizéről érkezett. A Privatbanka azóta is pereskedik a bírság miatt az állammal.

 

A NAKA Kočner feljelentése alapján kikérdezte a sajtó munkatársait azt nyomozva, hogy Lipšic és Grendel vajon szivárogtattak-e ki konkrét információkat Kočner számlamozgásáról. Most úgy tűnik, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (amit korábban többszor megvádoltak azzal, hogy RObert Kaliňák jelenlegi belügyminiszter „vérebeként”  működik) végül vádat emel a volt belügyminiszter ellen.

 

A képen Marian Kočner. Forrás: DennikN.sk, Fotó: Tomáš Benedikovič
A képen Marian Kočner. Forrás: DennikN.sk, Fotó: Tomáš Benedikovič

 

Minden mindennel összefügg

 

Kočner egyébként szintén bérel lakást a Bonaparte lakáskomplexumban a negyedik emeleten – rögtön Robert Fico kormányfő lakása mellett.

 

Lipšic szeptemberben adta vissza képviselői mandátumát, miután egy tragikus autóbaleset során elgázolt egy férfit, aki belehalt sérüléseibe. A Szlovák Titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság elnöki posztján épp Grendel Gábor váltja őt.

 

A NOVA elnökének értesülései szerint ráadásul az ügyben eljáró ügyész nem más, mint Bystrík Palovič.  Palovič volt az, aki Filip Rybanič (az SaS-es Jozef Rajtár fiatal asszisztense) ellen elrendelte a házkutatást Robert Kaliňák és Ján Počiatek számlamozgásának átnézése miatt, és akiről Lipšic azt nyilatkozta, hogy szintén egy olyan épületben rendelkezik lakással, amit Bašternák épített.

 

Egy hely, ahol minden szál összefut: A Bonaparte lakáskomplexum. Forrás: Topky.sk
Egy hely, ahol minden szál összefut: A Bonaparte lakáskomplexum. Forrás: Topky.sk

 

Visszatértünk a mečiarizmusba

 

Lipšic szerint a vádemelés azt bizonyítja, milyen nagy befolyással bírnak a hatóságokra és a nyomozásra az oligarchák és a maffiózók.

 

„Ki irányítja ebben az országban a bűnüldöző szerveket? A maffia, az oligarchák, vagy azok, akiknek valójában kellene?

 

Tette fel a kérdést a volt belügyminiszter.

 

„Nem véletlenül mondtam, hogy visszatérünk a mečiarizmus korszakába, amikor brutálisan felhasználták a rendőrséget és az ügyészséget”

 

Aktaulity.sk, DennikN.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!