Peter Plavčan oktatásügyi miniszter szeretne a magyarországi felsőoktatási rendszerből szeretne inspirálódni, mivel a magyarországi egyetemeken az utóbbi időben komoly minőségi előrelépés történt. A szlovák oktatásügyi tárca vezetője erről azután beszélt, miután Balog Zoltánnal, a magyarországi emberi erőforrások miniszterével tárgyalt. Szóba került többek között a regionális oktatásügy, a nemzetiségi oktatás és a sporttal kapcsolatos témák is.

 

„Magyarországon a felsőoktatás területén az utóbbi években jelentős változások történtek. Tudom, hogy több egyetemet is anyagilag támogattak, de növelték az egyetemek minőségét a nemzetközi összehasonlítás szintjén is.”

 

Balog Zoltán szerint néhány magyarországi egyetem szívesen átirányítaná oktatási tevékenységét a komáromi Selye János Egyetemre. Főleg menedzsmenti, gazdasági területek és egészségügyi dolgozók képzéséről van szó.

 

„Ezen kívül mindkettőnk számára nagyon fontos az alap és középiskolák területe. Mindketten támogatjuk az igyekezetet, hogy maradjanak a kevés osztályos iskolák, főleg azok, amelyek osztályaiban kevés tanuló van.”

 

 hirdetes_810x300  

– tette hozzá Balog. Elmondása szerint olyan kérdésről van szó, amely mindkét országban érinti a nemzetiségi iskolákat.

 

teraz.sk
kép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!