Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a nyomozás akadályozása miatt. Gorilla-ügyet vizsgáló nyomozó, Marek Gajdoš már korábban jelezte, hogy akadályozták munkája során.

 

Tibor Gašpar orszégis rendőrfőkapitány a héten feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, hogy kivizsgálják, valóban akadályozták-e Marek Gajdoš nyomozó munkáját a Gorilla-ügy vizsgálata során. Gašpar az újságírókat a védelmi bizottság ülése után tájékoztatta, ahol az ellenzék Gajdoš távozásának okait szerette volna kideríteni.

 

 

Gajdoš a sajtónak korábban azt magyarázta, hogy azért távozik a rendőrségtől, mert a munkája során akadályokat gördítettek elé. Ezt leginkább Dušan Kováčik különleges ügyésznek köszönhette, aki a Gorilla-ügy vizsgálatát felügyeli.

 hirdetes_400x285  

 

 

„A vizsgálati munkát mindig is szerettem, de a feltételeket, amelyek bizonyos személyek hozzáállása és nyomása miatt a munkámra és az eredményeimre is hatottak, nem tudom hosszútávon szubjektív szempontból elfogadni. Őszintén,  ezen indokok nélkül is 17 év állami szolgálat után változásra van szükségem” – magyarázta Gajdoš.

 

A kormányfő kihallgatása kérdéses

 

Gašpar állítja, hogy ha akadályokba ütközött a nyomozás akár befolyásos emberek részéről, akik rendőrök is lehetnek, azt szükséges igazolni. „Gajdoš úr konkretizálhatná, hogy próbálták-e őt valamilyen módon befolyásolni.”

 

A rendőrfőkapitány ugyanakkor nem tudja, hogy ki fogják-e hallgatni Robert Fico kormányfőt  a Gorilla-üggyel kapcsolatban, ugyanis a titkosszolgálat iratai szerint ellátogatott a híres Vazovová utcai lakásba. „Erről a vizsgálótiszt dönt majd, ezt tőle kell megkérdezni” – mondta.

 

Az SaS alelnöke,  Ľubomír Galko meg van róla győződve, hogy ameddig Robert Kaliňák a belügyminiszter, a nyilvánosság nem tudja meg, volt-e Fico a Vazovová utcai lakásban, de azt sem, hogy kínáltak-e milliókat a Smer pártnak ,vagy hogy üzleteltek-e állami funkciókkal. „Nem ebben az irányban halad a vizsgálat” – mondta az ellenzéki képviselő.

 

Kaliňák elutasítja a vádakat

 

A belügyminiszter úgy reagált a kritikára, hogy szerinte az ellenzék már nyolc éve így érez, mióta ő a belügyminiszter:

 

„Ha erről az SaS képviselői beszélnek, akkor menjünk kicsit vissza a múltba. Richard Sulík számára 2010 óta rendelkezésére állt a Gorilla-ügy, de Galko és Sulík urakon sem láttam, hogy kormányra kerülésük után fő feladatuknak tekintették  volna az ügy kivizsgálását. Kijelentéseik nem hitelesek. Nyomást gyakorolhattak volna az akkori belügyminiszterre, Daniel Lipšicre.”

 

 

Végezetül kiemelte, hogy a Smer soha nem kapott pénzt a Penta csoporttól és nem cselekedett kormányzása idején a pénzügyi csoport érdekében.

 

A bizottság tudomásul vette azt az információt, amelyet Kaliňák nyújtott be. Az ellenzék és a Most-Híd képviselőinek köszönhetően megszavazták azt a határozatot, hogy az alkotmánybíróság vizsgálja meg, meg lehet-e hívni a parlamentbe Gajdošt.  Az ellenzék a nem titkos információk miatt ragaszkodik a nyomozó jelenlétéhez, Kaliňák és a koalíció szerint azonban titoktartási fogadalom köti.

 

 

aktuality.sk
kép: topky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!