A Szlovák Tanárok Kezdeményezése lampionos felvonulást szervez a bársonyos forradalom előestéjére.

 

Az oktatásügy finanszírozására akarják felhívni a figyelmet

 

Vladimír Crmoman a kezdeményezés részéről elmondta, hogy 27 évvel az áttörő jelentőségű 1989 novemberi események után rá akarnak mutatni, hogy a szlovák kormányok rendszeresen figyelmen kívül hagyják az oktatásügy szükségleteit és hozzáállásukkal elveszik a gyermekek esélyét az érvényesülésre a mai globalizált világban.

 

 hirdetes_400x285  

„Az akció célja, hogy eloltsuk a bennünk lévő passzivitást és meggyújtsuk társadalmi kezdeményezésünk lángját. A parlamenti képviselők pár nap múlva jóváhagyják az oktatás költségvetését a következő időszakra. A kormány által beterjesztett javaslat kevés, a minőségi oktatásra biztosan nem elég”

 

mondta Crmoman, aki elmondta, hogy információs kampánnyal nyomást akarnak gyakorolni a politikusokra, hogy a gyerekek jövője olyan alkalmas legyen a beruházási ösztönzőkre, mint amilyeneket a külföldi társaságoknak adnak.

 

A menet november 16-án, szerdán 17:11-kor indul a pozsonyi Szabadság térről (Námestie slobody) és a Hal térre (Rybné námestie) tart. Ugyanezen a napon Turócszentmártonban is hasonló menetet tartanak.

 

Forrás: magyariskola.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!