Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter január 10-én adta át a minisztérium új közlekedésfigyelő szolgáltatását, ami böngésző és applikáció formájában is elérhető. Az azóta eltelt egy hétben kiderült, hogy rosszul vagy hiányosan működik, és lényegében minden tekintetben gyengébb fejlesztés, mint a többi már létező, hasonló program.

 

Az odoprave.sk oldalnak és az O doprave alkalmazásnak egyébként van magyar verziója is, bár több hibás magyarsággal leírt mondatot találunk benne, mint amit az átlag felvidéki ember elvisel. Nagyobb probléma azonban, hogy rosszul is működik.

 

Az állam 14,2 millió eurót fizetett ki a fejlesztésért a Telekomnak, évente pedig további 1,5 millióva kerül a rendszer fenntartása.

 

 hirdetes_810x300  
Ugyanaz, de mégis más – gyengébb. Forrás: Sme.sk

 

Minden tekintetben fiaskó

 

A felhasználók ugyebár, minden moblialkalmazást értékelhetnek. Az O doprave 1,6 csillagot gyűjtött be, míg az ugyanezt a szolgáltatást nyújtó Waze 4,6-ot.

 

A hiányosságok között példaként említhető a parkolóknak feltüntetett kerékpárutak Kassán, a jelmagyarázat teljes hiánya, vagy a GPS gyenge működése – ha egyáltalán elindul.

 

A SME napilap is tesztelte a programot, melyet összehasonlított a fentebb említett, már jól bevált Waze alkalmazással.

 

„Az alkalmazás (O doprave) a Waze-vel összehasonlítva valóban nem nyújt annyi információt. Míg a Waze Pozsonyon belüli úticél megadásakor három különböző útvonalat is kínál, az O doprave csak egyet. Az állam által kínált applikáció elképesztően lassú.”

 

Írja a SME.

 

Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter, aki a nagymegyeri vonatbaleset után kijelentette, hogy a sorompóval rendelkező vasútátkelőknél több a baleset, mint a sorompó nélkülieknél. Forrás: Cas.sk

 

Több esetben a közlekedési szabályokat is áthágja az alkalmazás: egy-egy útvonalnál ugyanis gyakran figyelmen kívül hagyja az úttest záróvonalát (a középső folytonos vonal), amit ugye (ha nincs mellette terelő vonal) sem átlépni, sem érinteni nem szabad.

 

Az alkalmazásban bárki jelenthet balesetet vagy útlezárást, ezért kezdettől fogva gond volt az álhírekkel. Például múlt héten keddről szerdára virradó éjjelen az alkalmazás szerint Pozsonyban rengeteg utca nem volt járható. A frissülés sem erőssége a programnak, egy balesetet például 12 órával később is még aktuálisnak mutatott.

 

Érsek: Természetes, hogy semmi sem működik száz százalékosan

 

14,2 millió euró egyszeri és 1,5 millió euró évi kiadás ellenére Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter szerint természetes, hogy vannak hiányosságok.

 

„Megkérdezzük a rendszertől, hogy  hol vannak útlezárások és rendőrök. Csak így kezelhetjük a gyakorlatban is. Ha nem fog működni, van lehetőségünk javítani rajta. Nem csak javítani, de kiegészíteni az információkat. Természetes, hogy semmi sem működik száz százalékosan”

 

mondta a miniszter múlt héten.

 

A fentieken kívül bőven van még gond az alkalmazással. A nem száz százalékos működés miatt például a mobilokon, táblagépeken rosszul jelenik meg a térkép, vagy nagyon lassan reagál – függetlenül attól, hogy wifihez vagy mobilinternethez csatlakozunk.

 

A rendszer az ígéretekkel ellentétben sem a vonatok késését, sem a buszmegállókat nem mutatja.

 

Körkép.sk, Sme.sk

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!