Peter Plavčan tárcavezető véleménye szerint jobb, ha a kezdeményezés alulról indul, tehát azokból a falvakból, amelyek alá az alapiskolák tartoznak. Az önkormányzatok maguk dönthetnek majd arról, kihasználják-e a speciális közlekedést, amelynek következtében a helyi alapiskola gyermekeket veszít, vagy inkább igyekezni fognak, hogy megtartsák a kisiskolákat.

 

Először tesztelő üzemmódba kívánják működtetni azokat az autóbuszokat, amelyek a diákokat otthonról az iskolába szállítanák. Egyelőre egy vagy kettő olyan buszról van szó, amelyik a bősi vízi erőmű térségében működne. Az autóbuszokat először azokban a falvakban tesztelnék, ahol a klasszikus autóbusz-összeköttetés problémákat okoz. Az idei tanév végéig kiderül, hogy miképpen fog működni ez az újfajta szolgáltatás, és miben rejlenek majd a hibái.

 

Egyelőre kísérleti projektről van szó

 

 hirdetes_810x300  

Robert Kaliňák belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az autóbuszokat egyelőre csak ki szeretnék próbálni. Az erre megfelelő falvat Érsek Árpád közlekedési miniszter javasolta. „A falunak gondjai vannak a logisztikával és a gyermekek iskolába való szállításával, mivel a bősi vízi erőmű akadályt jelent. Egy mikrobuszt biztosítunkna számukra, ezt a modellt fogjuk tesztelni” –pontosított Kaliňák.

 

A belügyi tárca vezetője szerint a kísérleti projekt majd megmutatja, hogy ki fogja fizetni a költségeket, ki fogja finanszírozni a járművek vásárlását, milyen módon kell jelentkezniük a szülőknek, hogyan fogják kiválasztani a gyerekeket, illetve azt is, hogy miképpen lesznek kihasználva az autóbuszok azután, hogy a gyermekeket elszállították az iskolába. Többek között segíthetnék a nyugdíjasokat, illetve ételszállításra is alkalmasak lehetnének.

 

Fotó: SITA/Diana Èernáková

 

Robert Kaliňák megjegyezte, Szlovákia területén eddig nem működtek területi iskolabuszok, ezért nem is rendelkeznek tapasztalatokkal. Kaliňák szerint az amerikai és a nyugat-európai modellt nem lehet a mi feltételeinkre alkalmazni, ugyanis Szlovákiában a falvak elhelyezkedése rendkívül specifikus.

 

Az autóbuszok célja, hogy biztosítsák a gyermekek iskolába való szállítását, valamint azt, hogy növeljék a biztonságot.

 

Amennyiben a kísérlet sikerül, több iskolabusz lesz

 

Alena Petáková, a Szlovákiai Alapiskolák Szövetségének elnöke szerint az iskolabuszok azért is jelentenének jó megoldást, mert azoknak a gyermekeknek, akiknek a lakhelyén nincs iskola, az iskoláknak kell kifizetniük az útiköltséget. Ezzel pedig nemcsak adminisztratív, de fizikai jellegű gondjaik is vannak. Petáková azonban azt is látja, hogy az új típusú közlekedés a kisiskolák megszűnését eredményezi, a nagy iskolák  pedig megerősödnének. „Egy dolog igaz: az utolsó PISA, vagy a pénzügyi ismeretek tesztelése során a nagyobb iskolák jobb eredményeket értek el. Szerintem a helyzetet iskolától iskoláig, helyzettől helyzetig kell megoldani” – fogalmazott Petáková.

 

Amennyiben a kísérleti projekt sikeres lesz, az iskolabuszokat további régiókban is elindítják. “Minden esetben egy jó lépésnek tartom ahhoz, hogy az iskolahálózatok redukciója ne fentről, hanem lentről menjen végbe, azaz a falvak és városok részéről” konstatálta Plavčan.

 

Nyitókép: Pravda

 

Pavel Ondek, a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke nem tudja megítélni, hogy miképpen fognak viselkedni a falvak ebben a helyzetben. Szerinte a kevés osztállyal működő kisiskolák a falvakban általában felújítottak, az önkormányzatok pénzt fektettek az épületek felújításába, saját lakosaikat alkalmazzák ezekben az iskolákban. „A falvak számára egyfajta büszkeséget jelent, hogy van iskola a községben. A polgárok hálásak, hogy van iskola, másrészt a szülők a polgármester és a helyi képviselők választói azok, akik döntöttek ezekről a dolgokról” – véli Ondek.

 

Hogyan vélekednek a környező falvak polgármesterei az iskolabuszok bevezetéséről?

 

Bertalan György, Baka polgármestere

 

Ha működni fog, hogy az autóbusz összeszedi a gyermekeket a falvakban, és elviszi őket az iskolába, akkor azt egy jó lépésnek tartom. Az igaz, hogy a szülőknek ez segítene. A falunkban van egy közös osztály az alsó tagozatosok számára, és van egy ötödik osztályunk. Jelenleg tizennyolcan látogatják az ötödik osztályt, de félő, hogy jövőre még kevesebb ötödikesünk lesz, így megszűnik az osztály. Már két-három éve harcolunk az osztály megmaradásáért saját költségvetésünkből. Nem tudom, meddig bírjuk ezt. Olyan családokat is ismerek, ahol nincs autó, vagy nincs a szülőknek jogosítványuk, nekik saját maguknak kellene megoldaniuk gyermekeik utaztatását.

 

Matuška László, Dercsika polgármester

 

Üdvözlöm a minisztérium kezdeményezését. Tavaly szeptemberben be kellett zárnom az iskolát. Kis faluként működünk, és csak helybéli tanulóink voltak. A szülők pedig fokozatosan más iskolákba íratták gyermekeiket. A kisebbeket autóval kell iskolába szállítaniuk, de vannak olyan diákjaink is, akik egyedül utaznak Dunaszerdahelyre. Ismerek olyan szülőket, akiknek nincs autójuk, sem jogosítványuk. Ők menetrendszerinti járatra ültették fel gyermeküket.

 

Fotó: teraz.sk

 

Bóna Zsuzsanna, Csallóköznádasd polgármester

 

Ez jó lépés, leginkább ami a gyermekek biztonságát illeti. Sajnos a kis létszám miatt tavaly be kellett záratnom az iskolát. Gyermekeink az első osztálytól kezdve Felbárra, Bősre, Dunaszerdahelyre járnak iskolába. A gyermekeknek így nem kellene hosszabb ideig egyedül várakozniuk az autóbusz-megállóban.

 

Takács Ernő, Patas polgármester

 

A mi falunkban nincs értelme az iskolabusznak. Patason alsó tagozatos iskola működik. Az idősebb gyermekek autóbuszjárattal utaznak a csilizradványi alapiskolába, ott alsó-  és felső tagozat is működik. Csilizradvány csak 6 kilométerre van a falunktól, és  megfelelően járnak az autóbuszok.

 

Forrás: pravda.sk/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!