„(…) Párkány város területén eltervezett hulladékégető beruházója, a HC Logistik társaság az állami hatósághoz, a SzK Környezetvédelmi Minisztériumához benyújtott beruházási szándékát 2017. április 4 -én keltezett levelében VISSZAVONTA. Az állami hatóság pedig határozatot hozott az eljárás megszüntetéséről. Győzött tehát a józanész!”

 

közölte Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke a facebookon a beruházás(oka)t ellenző petíciós bizottság nevében.

 

Februárban hatalmas vihart kavart annak a két hulladékégetőnek az ügye, ami a Duna mindkét oldalán hatalmas ellenállásba ütközött. A környezeti hatásokon túl a lakosok azt is kifogásolhatták, hogy Párkány városának polgármestere, Szabó Eugen elmulasztotta megfelelően tájékoztatni a lakosságot a projektekről, azok életkörnyezetre gyakorolt hatásairól.

 

 hirdetes_810x300  

Nem egy, hanem kettő

 

A kedélyeket tovább borzolta, mikor még februárban kiderült, hogy nem egy, hanem két hulladékégető terve van terítéken, és a második esetében is ugyanannyira megkérdőjelezhető volt a városvezetés gyakorlata, amit az infoesztergom.hu portál a következőképp fogalmazott meg február 24-én:

 

„Olyannyira nem érdekli, úgy tűnik, Párkány vezetését mindez, hogy újabb szemétfeldolgozó ügyét terelgetik szépen, most már mondhatjuk, a szokott módon: a hivatali táblán, legyen az bárhol, kifüggesztve várják a véleményeket. Illetve leginkább nem várják, mert ha várnák, akkor – okulva az előzőből – most már tényleg véget vetettek volna a sumákolásnak.“

 

A második, kisebb hulladékégető ügye azért volt olaj a tűzre, mert azt maga Szabó Eugen is elismerte, és mint kiderült, már 2014-től zajlott az engedélyeztetési eljárás (ami csak azért húzódott el, mert a kivitelező vállalat menet közben egy másik, lényegében azonos környezeti hatást okozó technológiai eljárás mellett döntött).

 

Megfeneklettek a lakosság ellenálásán

 

Az MKP által kezdeményezett aláírásgyűjtés és a lakosság rendíthetetlen kiállásának köszönhetően végül mindkét szemétégető terve zátonyra futott. Az érintett cégek – a Vaso Invest és a HC Invest – visszavonták az beruházási szándékukat, és ahogy Farkas Iván fentebb idézett írásában is jelezte, a szlovákiai hatóságok leállították az engedélyeztetési eljárást mindkét esetben.

 

Ezt a Magyar – Szlovák Környezetvédelmi és Természetvédelmi Együttműködési Vegyesbizottság 17-i ülésén Norbert Kurilla környezetvédelmi államtitkár is elismerte:

 

„A Szlovákiában és Magyarországon is széles körű, határozott ellenállást kiváltó párkányi műanyaghulladék feldolgozó beruházás kezdeményezői a tiltakozások hatására visszavonták a projektet, ily módon a szlovák kormányzat megszakította a vonatkozó nemzetközi környezeti hatásvizsgálati eljárást, melybe Magyarország is bejelentkezett.“

 

Az elmúlt hónapokban tapasztalt összefogás a súlyosan környezetszennyező beruházások ellen tehát elérte célját. Nem hiába írja Farkas Iván a következőket:

 

„Óriási siker ez Párkány város, Esztergom város és a régiójukban elterülő települések lakossága számára!“

 

 

Körkép.sk, InfoEsztergom.hu

Nyitókép: igom.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!