A parlament összeférhetetlenségi bizottsága leállította azt az Andrej Kiska államfő ellen indított eljárást, amely egy korábbi lengyelországi útjával volt kapcsolatos.

 

„Nem lettek bebizonyítva azok az állítások, amelyek a beadvány részét képezték, így az eljárás tárgytalanná vált” – mondta a bizottság elnöke,  Martin Poliačik (SaS).

 

A köztársasági elnök a Smer-SD és SNS beadványa szerint lengyelországi útjára a lányán kívül más magánszemélyeket is elvitt, méghozzá egy kormánygéppel. Az államfő látogatása során részt vett egy felhőkarcoló alapkő-letételénél, amelyet a HB Reavis cég épít, ahol Kiska lánya dolgozik.

 

A beadvány megfogalmazói szerint „megengedhetetlen”, hogy Szlovákia elnöke magánutakra a kormány repülőgépével járjon, valamint hogy magával vigye a lányát és más magánszemélyeket. A pártok szerint az államfő közérdeket sértett, valamint visszaélt az ország pénzével személyes és családi célok érdekében.

 hirdetes_810x300  

 

Kiska magyarázatában megjegyezte, hogy nem utazott a lánya a gépen, amit később a belügyminisztérium is megerősített. Az alapkő letételével kapcsolatban megjegyezte, hogy hasonló események részei szoktak lenni a külföldi utaknak, valamint a gazdasági diplomáciára hivatkozott.

 

Teraz.sk
kép: TASR

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!