A következő tizenkét évben 1,2 milliárd euró értékben készül megújítani csapatszállítói egységeinek járműparkját a szlovák hadsereg – az elmúlt évek legnagyobb volumenű ilyen jellegű fejlesztését szerdai ülésén hagyta jóvá a kormány.

 

A védelmi tárca az általuk előterjesztett tervet a fegyveres erők harcképességének megőrzésének szükségességével indokolta.A terv szerint a szlovák hadsereg 2029-ig összességében 485 különböző célokra használható négykerék-, illetve  nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító és páncélozott harci járművet vásárol majd, részben jelenlegi – élettartamának végéhez közeledő – járműparkja megújítása céljából, részben pedig a nemzetközi szerződésekből adódó fejlesztési kötelezettségeinek kielégítése végett.

 

Ennek a tervnek a megvalósítása, már a kabinet által tavaly szeptemberben megszavazott, Fehér könyv nevet viselő fejlesztési csomagban is szerepelt, a mostani dokumentum viszont már konkrét anyagi és időbeli keretet is felvázol a fejlesztések megvalósítására.

 

 hirdetes_400x285  

A járművek beszerzése a tervek szerint több módon valósul meg, egyebek mellett a közbeszerzési törvény alapján, részben az Európai Védelmi Ügynökséggel (EDA) megvalósított együttműködés keretében, a NATO beszerzési ügynökségével (NSPA) közösen, illetve a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) közös projektjének részeként is.

 

A 81 darab nyolckerék-meghajtású jármű beszerzési keretösszege 417 millió euró, a 404 darab négykerék-meghajtású járműé pedig 782,7 millió euró.  A fejlesztési tervet több kiegészítéssel hagyta jóvá a kormány, ezek közül a leghangsúlyosabb, hogy a beszerzések során külön figyelmet kell majd fordítani a hazai hadiipar támogatására és lehetőségeinek kiaknázásra.

 

MTI
kép: sme.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!