Két, egymással konkuráló rendezvénysorozattal is megemlékeznek júniusban Pozsonyban a magyar királyok, királynők és királynék egykoron ott zajló koronázásáról. A merőben szokatlan helyzet oka, hogy a hagyományos koronázási rendezvényt a fővárosi önkormányzat idén nem támogatja, és annak időpontját „beelőzve” saját programot szervezett.

 

A Koronázási Pozsony nevű civil szervezet 2002 óta június utolsó hétvégéjén – Mária Terézia 1741. június 25-i megkoronázásának időpontjára emlékezve – minden évben megrendezi háromnapos koronázási ünnepségsorozatát. A rendezvénynek az annak idején Pozsonyban megkoronázott 18 magyar király, királynő és királyné újrakoronázása a központi eleme, csupán a koronás fő személye változik évről évre. Az ünnepség Pozsony legsikeresebb nyári kulturális rendezvényének számít, közel százezer látogatót vonz a városba.

 

Miroslav Vetrík, a rendezvény főszervezője az ünnepség hétfői programismertető sajtótájékoztatóján elmondta: rendezvényükkel csaknem egy időben egy másik koronázási ünnepség is lesz Pozsonyban, ezt a hagyományos rendezvény támogatásától elálló fővárosi önkormányzat szervezi.

 

 hirdetes_400x285  
Fotó: korunovacie.sk

 

Bírósághoz fordultak a koronázás jogának megtartásáért

 

A Koronázási Ünnepség szervezői, akiknek kizárólagos szervezési jogát egy korábbi szerződés is rögzíti, bírósághoz fordultak az „egyértelmű törvénysértés” miatt, megelőző intézkedésként az önkormányzat rendezvényének felfüggesztését kérték és azonnali  tárgyalásra szólították fel a fővárost, amely eddieg erre nem reagált. Bár nehéz megbecsülni, hogy az ügyben mikorra hozhat döntést a bíróság, aligha feltételezhető, hogy erre sor kerülne a hétvégéig, amikorra a főváros egyhetes rendezvényének kezdetét tervezik.

 

A Koronázási Ünnepséget az előző évadokban 30 ezer euróval (9,2 millió forinttal), az összköltségek csaknem felével támogatta a főváros – mondta el az MTI kérdésére Vetrík, aki szerint bár ezt az összeget nem sikerült pótolni, rendezvényüket megtartják.

 

Koronázási Ünnpeség Pozsonyban 2009-ben. Fotó: Korunovacie.sk

 

Pár napos eltéréssel

 

A sok kísérőrendezvénnyel – köztük ökörsütéssel, borfesztivállal, koronázási piaccal és egyebekkel – tarkított hagyományos koronázási ünnepségre június 23. és 25. között kerül sor, magát az „újrakoronázást” szombaton fél kettőtől tartják a pozsonyi jezsuita templomban, ahol ezúttal Mária Terézia édesanyjának, Erzsébet-Krisztina királynénak a koronázását elevenítik fel. A rendezvény részletes programja http://www.korunovacie.sk/honlapon érhető el.

 

A fővárosi önkormányzat koronázási rendezvénysorozata június 10-én kezdődik, részletes programja a http://www.bratislava.sk/www.bratislava.sk%20honlapon érhető el. Az egy héten át tartó rendezvény keretében egyebek mellett történelmi városnéző séták, kiállítások, koncertek lesznek. A főváros rendezvényén Mária Terézia „újrakoronázását” játsszák el június 17-én este hat órától a Duna ligetfalui oldalán lévő Tyrs rakparton.

 

MTI

nyitókép: korunivacie.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!