Robert Fico kormányfő úgy tűnik, elvesztette a fonalat saját pártja szociális programjában. Az elmúlt héten a pozsonyi Volkswagen gyárban készülő sztrájkkal kapcsolatban két különböző álláspontot is hallhattunk a Smerből, amelyek szöges ellentétben állnak egymással.

 

„Miért kell feleannyit vagy harmadannyit keresnie egy munkásnak Pozsonyban, mint annak, aki ugyanannál a koncernnél dolgozik egy nyugati országban?”

 

tette fel a kérdést a kormányfő, aki nem először jött ezzel a gondolattal. Még Szlovákia soros elnöksége végén előkerült a Smer háza tájáról a bérunió gondolata, ami lényegében a keleti bérek nyugati fizetésekhez történő harmonizációját jelenti. Az már egy más kérdés, hogy az olcsó kelet-európai munkaerőből profitáló nyugati országok hajlandóak-e ezzel egyáltalán foglalkozni – anélkül, hogy felvetnék az adóharmonizáció lehetőségét is…

 

Zavar a fejekben

 hirdetes_810x300  

 

A szakértők szerint Fico kijelentése nem egészen jogos, mégpedig két egyszerű oknál fogva.

 

„A szlovák árak még mindig jóval alacsonyabbak mint például a német árak”

 

idézte a SME szlovák napilap Luboš Sirotát, a McROY Group személyzeti tanácsadó iroda alelnökét. A másik ok Sirota szerint még ennél is érdekesebb.

 

Ha Fico (tegyük fel) elvárja, hogy a nyugati cégek a nyugati béreken alkalmazzák a szlovákiai munkásokat, akkor azonnal előkerülnének a kínai, orosz, vietnámi és más keleti országból származó vállalatok is, hogy ők akkor a keleti béreken akarják foglalkoztatni az embereket – vagyis jóval olcsóbban, mint eddig.

 

Ennek a logikai ellentmondásnak van még egy vetülete, mégpedig az, hogy Fico nyíltan szembe került a Smer gazdasági miniszterével, Peter Žigával, aki a múlt héten kijelentette, hogy a VW alkalmazottjai által követelt 16 százalékos béremelés irreális.

 

Tehát van némi zavar a Smer szociális programjának értelmezésében. Miközben a Smer nagyra törő terveket hangoztatva 500 eurós minimálbért ígér (ami a magas állami adók és járulékok miatt elsősorban a kisvállalkozók dolgát nehezítené), a külföldi nagy multiknál már kétségbe vonja a fizetésemelés lehetőségét.

 

Jönnek a külföldiek

 

És mindeközben (Fico szavaival élve) hatalmas a nyomás a kormányzaton, hogy egyszerűsítse a külföldi (a cégek álláspontja szerint szakképzett, a valóságban elsősorban olcsó) munkaerő behozatalának feltételeit. Ebben a kérdésben Ján Richter munkaügyi miniszter adós még egy külön szabályozással, amivel megakadályozható, hogy a cégek elblicceljék a szlovákiai minimálbér betartását a külföldi, szerb, maláj vagy román vendégmunkások esetében, akik a szlovák átlagbér töredékéért vállalják a munkát a gyártósornál.

 

A VW pozsonyi üzemében várhatóan holnap kezdődik a szünetmentes sztrájk, miután a szakszervezetek tizenegyedszerre sem tudtak megegyezni a vállalat vezetésével a béremelésről. A szakértők szerint nem mindegy, mikor lesz egyezség, egy 12 napos leállás elviszi az ország éves GDP-jének 0,1 százalékát (cca. 80 millió eurót).

 

A VW több mint 12 ezer embernek ad munkát Szlovákiában.

 

Körkép.sk, SME.sk

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!