A rendőrök szombat késő este egy autós üldözés közben lelőttek egy 17 éves fiút, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A nagy felháborodást keltő esetről ma tartott sajtótájékoztatót Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitány.

 

Az eddig sajtójelentkit korábban már három alkalommal eltiltottak a vezetéstől (most sem szabadott volna volán mögé ülnie), a rendőr-főkapitány szerint nem egyszer az eljáró rendőrtiszteket is majdnem elgázolta, hogy elkerülje az igazoltatást.

 

Az üldözés során az üldözött sofőr veszélybe sodorta a többi közlekedőt is, ezért a rendőrök először figyelmeztető lövéseket adtak le, majd az autó megállítása végett a kerékre célozva adtak le egyetlen egy lövést. A golyó azonban célt tévesztett, és a hátsó keréktől feljebb csapódott az autóba.

 

 hirdetes_400x285  

Miután a Seat kilométerekkel odébb balesetet szenvedett, a rendőrök a hátsó ülésen egy 17 éves fiút találtak, aki egy lőtt sebből erősen vérzett. Megpróbálták újraéleszteni, de hiába.

 

A rendőr-főkapitány nem vonta kétségbe, hogy  fiú halálát a rendőr által leadott lövés okozta. Állítása szerint azonban ki fogják vizsgálni, hogy szükség volt-e a kerékre leadott lövésre, vagy sem. Elmondása szerint minden eset (fegyverhasználat) más és sem a törvény sem a szabályzat nem írja elő pontosan, milyen körülmények között és hogyan használhatja a rendőr a pisztolyát. A rendőrök lövészi felkészültségével kapcsolatban újságírói kérdésre elmondta:

 

„Nyilván nem gyakran lőnek és nyilván nem profik ebben”

 

Gašpar őszinte részvétét fejezte ki a családnak.

 

Aktuality.sk

Nyitókép: noviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!