A minisztérium szerint az igazgatók fizetése a teljesítményüktől és a munkájuk nehézségétől függ.

 

Általában hatalmas kolosszusokról (kórházakról) van szó, amelyek annak ellenére, hogy évente több millió euróval gazdálkodnak, mégis eladósodottak és nagy problémáik vannak az elégedetlen dolgozóikkal.

 

Egy állami kórház igazgatása nem azok közé a pozíciók közé tartozik, amelyekért a menedzserek két kézzel kapnának. Az igazgatók ugyan több ezres fizetést tehetnek zsebre, ám a posztjukért egyáltalán nem folyik nagy verseny.

 

 hirdetes_400x285  

Az INEKO elemzője, Dušan Zachar szerint az igazgatói állás attraktivitását az is csökkenti, hogy olyan „forró székekről” van szó, amelyek politikai nyomás alatt állnak, így az igazgatókat bármikor visszahívhatják a posztjukból. „Továbbá az állami kórházak sem pénzügyileg, sem technikailag nincsenek jó állapotban, így kevesen akarnak egy olyan nehéz munkát elvállalni, amit adekvát módon talán nem is lehet értékelni” – mondja Zachar.

 

Valahol a négyezer eurót is megkeresik az igazgatók

 

Az alapbér az egyes intézményekben különbözik. A legtöbbet az eladósodott Pozsonyi Egyetemi Kórház igazgatói kapják – havonta négyezer eurót.

 

A fizetést azonban nem egyetlen ember veszi fel. Pár hónapja az állami kórházakat egy igazgatótanács vezeti, amely a következő tagokból áll: vezérigazgató, gazdasági igazgató, orvosigazgató.

 

A második legmagasabb fizetést – 3500 eurót – a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház igazgatói kapják, rögtön utánuk pedig a Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház és Poliklinika vezetői állnak.

 

 

 

Sok minden függ a teljesítménytől…

 

Az Egészségügyi Minisztérium kifejtette, hogy a bérezési feltételeket a törvény szabja meg, továbbá figyelembe veszik a munka összetettségét, felelősségteljességét, az elvégzett munka nehézségét, valamint a teljesítőképesség és az elvégzett munka eredményét is.

 

A kórházak legnagyobb problémáit napjainkban az adósságok jelenti. Múlt évben ezeket az adósságokat sem sikerült csökkenteni, sőt, inkább még megnövelték.

 

 

A felelősség az első helyen

 

Az elemző elmondása szerint az igazgatói posztokra rendkívül kevés a jelentkező. A pályázati eljárásokon általában a kormány és a politikusok kedvencei kerülnek ki győztesként. Másodsorban, Zachar elmondása szerint, nem biztos, hogy nagy problémát jelent az, ha a politikus ülteti a kiválasztott emberét az igazgatói székbe.

 

Ha a miniszternek megvan a saját jelöltje, akiről tudja, hogy a legjobb jelölt és egy kiváló menedzser, az eddigi munkáját pedig az erkölcsi minősége is igazolta, akkor nincs probléma azzal, hogy elfoglalja a posztját”.

 

Forrás: aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: unb.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!