A dél-komáromi városháza dísztermében került sor arra a szakmai egyeztető tanácskozásra, melynek keretében hivatalosan is megtörtént a várhatóan 2019 végére elkészülő új Duna-híd magyarországi munkaterületének átadása – írja a komaromonline.sk.

 

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, a nyertes ajánlatot a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. alkotta H-M DUNAHÍD Konzorcium adta a hídra. A kivitelezés nettó összege közel 28 milliárd forint.

 

Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere hangsúlyozta, hogy

 

 hirdetes_810x300  

„a híd olyan mértékű fellendülést hozhat a város életében, amelyet jelenleg még el sem tudunk képzelni. A következő évek, évtizedek minden bizonnyal az északi szomszédunk felé mutató gazdasági, turisztikai és társadalmi kapcsolatok erősödéséről fognak szólni a hídnak köszönhetően.“

 

Forrás: komarom.hu

 

A tervezett híd a komáromi vasúti összekötő hídtól 170 méterre nyugatra épül meg, elkerülve mindkét Komárom belvárosát. Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1-es autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés.

 

További jelentősége, hogy a két város közt meglévő közúti hídon, az Erzsébet-hídon 22 tonnás súlykorlátozás van érvényben, emiatt a két ország közti teherforgalom csak nagy kerülővel, Vámosszabadi (Medve) illetve Esztergom felé kerülve tudja keresztezni a Dunát. Az új híd megépülésével ezt a problémát is kiküszöbölik.

 

forrás: ujhidadu.hu

 

A 600 m hosszú hídon kétszer egy sávos főút vezet majd át, valamint kerékpárutat és gyalogos járdát is kialakítanak. A belterület közelsége miatt közvilágítást, az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak. A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles híd, ortotróp acél pályalemezzel. A híd öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren található. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 m.

 

A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Szlovák Közútkezelő Társaság beruházásban valósul meg, uniós, szlovák és hazai forrás felhasználásával.

 

komaromonline.sk

Nyitókép: ujhidadu.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.