Csilizradványon a hétvégén megtartott falunap keretében református istentisztelettel egybekötve átadták rendeltetésének a falun átvezető újonnan leaszfaltozott főutat. Balesetmentes közlekedést kívánva Both Ágota református lelkész mondott áldást az átadási ünnepségen.

 

A templom mellett is áthaladó megújult út ünnepélyes átadásán sok helybéli lakoson kívül jelen volt Janík Erzsébet, a Csilizköz központjának számító, csaknem ezerkétszáz lakosú Csilizradvány polgármestere és a szomszédos Csilizpatas első embere, Takács Ernő is, mivel ebbe a községbe vezet az újonnan leaszfaltozott főút. Az ünnepélyes szalagátvágáson ott volt Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is, hiszen az útfelújítást teljes egészében Nagyszombat megye költségvetéséből finanszírozták.

 

Az átadás előtti pillanatok. Berényi József, Janík Erzsébet és Takács Ernő

 

A jövő héten jön a folytatás Ekecs és Nyárasd között

 hirdetes_810x300  

 

Berényi József elmondta a Körképnek, hogy ez volt a Dunaszerdahelyi járásban a legnagyobb méretű megyei beruházás az utóbbi négy évben.

 

Egy 7,2 kilométernyi hosszúságú útszakasz kapott új burkolatot, amire már nagyon nagy szükség volt. Nagyszombat megye részéről ez a legnagyobb méretű beruházás az egész járásban az utóbbi négy évben, amelynek az összköltsége eléri a 730 ezer eurót”

 

– tájékoztatott a megye magyar alelnöke. Mint mondta, ezzel a Dunaszerdahelyi járásban nem ér véget az útfelújítások sora, mert a jövő héten kezdődnek a munkálatok az Ekecset Nyárasddal összekötő szakaszon.

 

Janík Erzsébet: Kellett már az útfelújítás, harminc éve itt erre nem volt példa

 

A polgármester asszony a lakosokkal együtt nagyon várta a felújított utat

 

Janík Erzsébet, Csilizradvány polgármestere örült annak, hogy a községen átvezető főút egy jelentős része megújult.

 

Nemcsak én vártam nagyon ezt a felújítást, hanem a falu lakossága is. Harminc éve is van annak, hogy itt nem történt semmi az utakkal, nagyon rossz állapotban voltak. Ez az út Patasra vezet, az ottani Millénium részen át egészen a kulcsodi kereszteződésig, a győri főútig történt meg a felújítása. Bízunk abban, hogy a közeljövőben sor kerül a Balony felé vezető szakasz felújítására is. Ez is nagyon forgalmas út, amely Medve fele folytatódik”

 

mondta a radványi polgármester-asszony. De megtudtuk azt is, hogy helyi alapiskolánál, ahova hét faluból járnak a gyerekek, reggelente nagyon nagy a torlódás, három autóbusz is megáll egyszerre, ráadásul a szülők is autókkal hordják a gyerekeket. Csaknem 290 gyerek tanul itt.

 

Ezért is kértem az alelnök úr segítségét. Reméljük, ő sikeres lesz a közeljövőben. A megyei költségvetésben szükséges lenne pénzt elkülöníteni egy leállósáv kialakítására is az iskola előtt, elsősorban a gyerekek biztonsága érdekében”

 

– tette hozzá Janík Erzsébet.   

 

Takács Ernő patasi polgámester is örült, de elmondta azt is, mire lenne még szükség.

 

A patasiak is örülnek a megyei segítségnek, de további felújításokat tartanak szükségesnek

 

A most átadott út Csilizpatasra vezet, majd Bögellőre és Alistálra folyatódik, de ezek az utak már megújultak a megyei költségvetésből.  Takács Ernő, Csilizpatas polgármestere elmondta, hogy a község nagyon örül minden támogatásának, így annak a megyei segítségének is, amit most ennek a fontos és hosszú útszakasznak a felújításához nyújtott. Mint mondta, ő két és fél éve polgármester és ezt a projektet megörökölte, majd átvette és tovább egyengette a megvalósulását.

 

A beruházás záró szakaszában szinte napi kapcsolatban volt a megyével, főleg a megyei útfelújításokért felelős szakbizottság elnökével, Bacsó László nyárasdi polgármesterrel, akivel folyamatosan oldották meg a felmerülő esetleges gondokat.

 

Örülünk ennek az útnak, amely Csilizradványról hozzánk, Patasra vezet. Még szükséges lenne a Bögellő és Patas közötti út felújítása is. Kaptunk erre ígéretet, reméljük, hogy hamarosan sor kerül erre is”

 

– nyilatkozta a Körképnek Takács Ernő polgármester.

 

Az ünnepséget a Kék Iringó vegyeskar fellépése színesítette.

 

A templom melletti parkban a helybéliek együtt ünnepeltek.

 

A radványiak kéréseiket és észrevételeiket sem rejtették véka alá a megye alelnökével folytatott kötetlen beszélgetéseken.

 

P. Vonyik Erzsébet

Képek: P. Vonyik Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!