A közvéleménykutató cégeket tömörítő szervezet átvizsgálja a Focus ügynökséget azután, hogy az egyik megyeelnök-jelölt, Martin Klus (SaS) kifogásolta felmérésüket. Szerinte az egyik kérdezőbiztos manipulálni akarta ismerősét.

 

A SME napilapnak a Focus elnöke, Martin Slosiarik is megerősítette a vizsgálat tényét. Cége múlt héttől kezdve a Facebook-on vitázik a képviselővel arról, ki szolgáltasson információkat a másik félnek.

 

Fontosak a felmérések

 

 hirdetes_810x300  

A közvélemény-kutatások nagyban befolyásolják a választási versenyt Besztercebánya megyében. Az egyfordulós választások miatt három jelölt, Klus,  Ján Lunter (független) és Stanislav Mičev  (független) megegyezett abban, hogy összefognak a jelenlegi megyefőnök, Marian Kotleba ellen. A hármas két gyengébb tagja a legerősebbet támogatja, hogy ne osztódjanak meg a szavazatok.

 

forrás: SME

 

Kotleba még nem jelentette be, hogy újra indul-e az elnöki székért, de Klus szerint továbbra is érvényes a visszalépés kedvezőtlen eredmények esetén. Hozzátette, hogy a döntő kutatás több ügynökségnek kellene csinálnia és csak egyéni hibáról lehet szó a Focus esetében.

 

Fura párbeszéd

 

Klus agusztus 15-én közzétett bejegyzésében kifogásolta a Focus egyik telefonos kutatását, szerinte a kérdezőbiztos arra próbálta rávenni a felmérésben résztvevő ismerősét, hogy Ján Luntert támogassa. Slosiarik szerint viszont egyik kérdőívük sem néz ki így, de megígérte, ha Klus elküldi az érintett személy telefonszámát, akkor kivizsgálják az ügyet.

 

Ezt a képet posztolta Klus. forrás: SME

 

Klus később a Facebookon bejelentette, hogy egy komoly ügynökségtől kérelmet vár a szám kiadása érdekében. Később az ügynökség is ismertette, hogyan vizsgálnák át az ügyet. Pavol Baboš politológus szerint valószínűtlen, hogy egy ilyen neves ügynökségnél tapasztalatlan kérdezőbiztosok dolgoznának, szerinte a kérdések úgy vannak előre elkészítve, hogy nincs lehetőségük manipulálásra.

 

Sértő bejegyzés?

A Focus ügyvéddel vizsgáltatja ki Klus Facebook-bejegyzését, szerintük ugyanis az ártott a cég jó nevének. Klus viszont biztos abban, amit leírt, ezért is hozta nyilvánosságra. A parlamenti képviselő attól tart, hogy az ügynökség vizsgálata eltarthat néhány napig, közben pedig a felmérést már nyilvánosságra hozhatják – ami rossz eredmény esetén „sikertelen jelöltként” bélyegezheti meg őt.

 

Korábban megegyeztek

 

 

Ján Lunter a SME napilapnak megerősítette, hogy ha szeptember végén nem ő lesz a legerősebb demokratikus jelölt, visszalép. Klus és Mičev több ügynökség kutatását szeretné egyszerre, Lunter viszont csak egyet készítene, pont a Focus ügynökséggel.

 

Mičev állítja, nem érti Lunter döntését. Szerinte ha mindhárman azonos feltételekben egyeznének meg, Kotlebának indulnia sem kellene, mert előre tudná, hogy veszít. Mivel a legutóbbi felmérések szerint Lunter vezet, Mičev szerint ez neki is segítene.

 

SME/Körkép.sk
borítókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!