Múlt hét elején a földmunkákkal és területrendezéssel megkezdte a ZF Slovakia német autóalkatrészeket gyártó cég azt a beruházást amely előreláthatólag 400 új munkahelyet teremt az ipolysági régióban. A több mint 140-féle lengéscsillapító összeszerelését tervező cég a várostól vásárolt 40 ezer négyzetméteres területen építi fel az üzemét.

 

 

Štefan Gregor mérnök, Ipolyság polgármestere a Körkép.sk-nak nyilatkozva elmondta, hogy

 

 hirdetes_810x300  

„A városunkat sújtó majd 15 százalékos munkanélküliségre gyógyír ez a beruházás. Ipolyságról már most is több, mint százan dolgoznak az üzem Lévai telephelyén a környéken megszokott bérezéshez képest magasabb juttatásért. A régió munkavállalói közül sokan több tíz kilométert kénytelek napi szinten ingázni, a felépülő cég számukra is egy új alternatívát nyújt. A gyakorlat azt mutatja, hogy a ZF Slovakia tiszteletben tartja az itt élő magyar kisebbség anyanyelvi jogait, igény esetén várható a telep keretein belül a többnyelvű feliratozás. A már meglévő munkaközvetítő irodájukban is kétnyelvű rövidfilmen mutatják be vállalatukat, sőt  igyekeztek a főtér közelében kihelyezett reklám molinójukon is megfelelni az effajta elvárásoknak.”

 

 

A polgármester arról is beszámolt, hogy

 

„2019-től éves szinten 25-30 ezer euró ingatlanadóból befolyó összegre számítunk, amely körülbelül 8 százalékát teszi ki az ilyen bevételeknek. A cég már most kiveszi a részét a közösségi életből, nekik köszönhetően jut el havi rendszerességgel minden háztartásba a Honti Lapok városi újság. A befektetés az egész Honti régiót érinti. Ha Ipolyság fog épülni, fejlődni ez az egész környékre kihatással lesz”  

 

 

A gyártás előreláthatólag 2018 júliusában fog beindulni a beruházás értéke megközelíti a 10 millió eurót.

 

Dian Csaba

A cikkben szereplő képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!