A magyar kormány szlovákiai stratégiai partnere a Magyar Közösség Pártja, a felvidéki magyarság hiteles képviselője – mondta Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke a bizottság érsekújvári kihelyezett ülésének sajtótájékoztatóján.

 

A magyarországi országgyűlési képviselők kétnapos felvidéki látogatásuk során az első nap Nyitra megyében – Párkányban és Érsekújvárban intézményvezetőkkel, egyházak képviselőivel, pedagógusokkal, MKP politikusokkal találkozva tájékozódtak az aktuális szlovákiai társadalmi helyzetről valamint a nemzetrészünk intézményeinek állapotáról.

 

A látogatás másnap Nagyszombat megyében folytatódik. A bizottság évente két alkalommal tart kihelyezett üléseket a határon túli magyar nemzetrészek helyszínein. A felvidéki látogatás szorosan kapcsolódik a novemberi megyei választásokhoz is. Pánczél Károly kifejezte reményét, hogy a választásokon az MKP túlszárnyalja az előző választásokon elért 41 képviselői helyet sikeres lesz a párt két megyeelnök-jelöltje is.

 

 hirdetes_810x300  

Magyarországi forintmilliárdok

 

A közelmúltban bejelentett két fontos magyarországi támogatással kapcsolatban a bizottság elnöke elmondta, hogy a Kárpát-medencei óvodaprogram keretében a felvidéki magyar óvodák fejlesztésére 6,3 milliárd forintot szán a magyar kormány, melyből 1,6 milliárd már a rendelkezésre áll az önkormányzati és egyházi fenntartású magyar nevelési óvodák fejlesztésére, ami jelenleg 58 óvoda korszerűsítését teszi lehetővé. Azt szeretnék elérni, hogy a szülők nyugodt lelkiismerettel válasszák a korszerű épületekben korszerűen felszerelt magyar intézményeket, amely előfeltétele a magyar tannyelvű iskolaválasztásnak.

 

A másik Kárpát-medencei támogatás a határon túli nemzetrészek gazdaságfejlesztő csomagja, amely a Felvidéken 10 milliárd forintos nagyságrendű, és a szülőföldön maradást, boldogulást szolgálja.

 

5,5 millió eurós felvidéki magyar óvodaprogramot indít az MKP és a magyar kormány – íme, a részletek

 

Külső támogató erő

 

Farkas Iván az MKP alelnöke és Nyitra megyeelnök-jelöltje elmondta, hogy a magyar kormány felismerte és támogatja az MKP által megfogalmazott irányelvet, hogy az iskolahálózatunk és az anyanyelvi kultúránk támogatása mellett nagyon fontos a gazdaság fejlesztése is, a felvidéki magyar kis-és középvállalkozók támogatása is, amely gátat vethet a magyar fiatalok elvándorlásának.

 

Ez mindnyájunk közös érdeke! Felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy amíg Nyitra megyében a másik magyar érdekeltségű pártnak a választásokon a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt a legfontosabb stratégiai partnere, addig az MKP csak magában és választóiban bízhat! Viszont komoly külső támogató erőt jelent a magyar kormány stratégiai partnersége!

 

A magyar országgyűlési küldöttség a nap folyamán terepszemlét is tartott: megtekintette a magyar állami támogatásból megújult érsekújvári plébániatemplomot valamint a szintén felújított muzslai templomot is.

 

Újságírói kérdésre Pánczél Károly országgyűlési képviselő elmondta, hogy a támogatások odaítélésében az általa vezetett 9 tagú bizottságban (6 kormánypárti, 2 jobbikos, egy MSZP-és képviselő tagja) összhang honol!

 

Száraz Dénes

Nyitókép: Száraz Dénes

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!