Ha még nem tettük meg, most már visszavonhatatlanul itt az ideje, hogy autónk nyári abroncsait téliekre cseréljük. A szakemberek véleménye szerint ez ugyanis akkor indokolt, ha a legmagasabb nappali hőmérséklet már nem haladja meg a +7 C-fokot; nos, nagyjából éppen most köszöntött be ez az időszak.

 

Az említett hőmérséklethatár egyben azt is jelenti, hogy a téli gumi nem csupán akkor tesz jó szolgálatot, ha már havasak az utak, hanem már akkor is, ha csupán hideg van. Ezeknek az abroncsoknak az anyaga ugyanis a nyáriakkal szemben ilyenkor is megőrzi rugalmasságát, aminek köszönhetően jobban irányítható velük az autó, és a fékútja is rövidebb. Azt sem árt tudni, hogy a téli abroncsok használatát hazánkban jogi norma is előírja: személygépkocsik és 3,5 tonna alatti kishaszonjárművek számára abban az esetben, ha az utat összefüggő hó- vagy jégréteg borítja.

 

Fotó: Archívum

 

Magával a gumiváltással kapcsolatban pedig azt tudjuk ajánlani: vásároljunk a téli abroncsokhoz külön 4 egyszerű acélfelnit. Egyszeri beruházásról van szó, amivel viszont 1) megkíméljük az esetleges drága könnyűfém tárcsáinkat a téli utak viszontagságaitól, 2) megspóroljuk évi nyolc gumicsere költségeit, 3) megússzuk az évi két gumiszerviz-látogatást, az ott eltöltött hosszú várakozással együtt. Helyette fogjuk az emelőt-csavarkulcsot, és a komplett cserét – rutinunktól függően– akár fél óra alatt magunk is elvégezhetjük otthon az udvarban, vagy az utcán, a ház előtt.

 hirdetes_810x300  

 

 

A nyári gumikat (kerekeket), száraz, vegyi kigőzölgésektől mentes helyen tároljuk, a komplett kerekeket egymásra rakva, a gumikat inkább egymás mellé állítva. Az előbbiek sorrendjét a tél folyamán legalább egyszer cseréljük meg, a gumikat pedig néhányszor forgassuk el 180 fokkal. Szögre akasztásuk – mármint a gumiké – nem ajánlott!

 

Vas Gyula

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!