Az RTVS új igazgatója, Jaroslav Rezník pénzügyi tartalékokat szeretett volna találni a közmédiában. Ma már egyértelműen úgy véli, meg kell emelni a koncessziós díjakat. 

 

Az ember még mindig azt mondhatja, hogy az RTVS programjaink nézése/hallgatása nem kerül sokba. A koncessziós díj értéke 15 év alatt nem változott, a háztartások 4,64 eurót fizetnek a közmédiáért havonta, vagyis évente nem egész 56 eurót. Ez jóval az EU országok átlaga alatt van, ahol az illeték 153 eurót tesz ki évente.

 

Most azonban minden megváltozhat. Rezník néhány napja bejelentette, hogy egyeztetni kíván a díjemelésről Szlovákiában is. „A megfelelő időben bemutatunk több indokot, miért lenne erre szükség” – jegyezte meg. Idáig senki nem beszélt arról, mekkora lehet az illeték nagysága.

 

 hirdetes_810x300  

Az SNS gondolkodik

 

Rezník kinevezéséhez nagyban hozzájárult az SNS támogatása, de idáig elutasították a koncessziós díjak emelését. Anton Hrnko alelnök ma már nem zárja ki, hogy változtatnak véleményükön:

 

„Danko korábban azt mondta, hogy előbb eredményeket szeretne látni. Ezek egyelőre nincsenek és régi vágányokon haladunk” – mondta az Aktuality.sk-nak. Az SNS álláspontja az elnökségi ülés után változhat. „Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. Na de karácsony előtt beszélni ilyen dolgokról, miért csinálják ezt?” – jegyezte meg.

 

Maďarič

 

Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter egyszer már megpróbálkozott a díjak szabályozásával és benyújtott egy törvényjavaslatot, ami azonban az SNS ellenállásába ütközött. Maďarič úgy döntött, megvárja a koalíciós partner javaslatát, ami azonban a mai napig nem érkezett meg. 

 

Rezník hozzáállását a minisztérium vezetése díjazza. Jozef Bednár szóvivő szerint Rezník az RTVS standard finanszírozási formája mellett döntött. „Azt nem tudjuk megítélni, hogy véleménye milyen mértékben befolyásolja azoknak a politikusoknak a hozzáállását, akik megválasztották és elutasították a kulturális minisztérium javaslatát” – tette hozzá.

 

Pénz, pénz, pénz

 

A koncessziós díj nem az egyetlen probléma a közmédia finanszírozásában. Rezníknek szüksége van 30 millió euróra, hogy felújítsa az RTVS épületeit. Hivatalos finanszírozási kérelmet a kulturális tárca jelenleg nem tart nyilván, de ilyen pénzügyi csomaggal nem is rendelkezik.

 

Bednár arra is figyelmeztetett, hogy a közmédiával kötött szerződés nem enged meg ilyen lépést. A forrásszerzéshez állami segítséget kell igényelni, ami néhány hónapos tárgyalást jelent az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy jóváhagyja az RTVS finanszírozásának új modelljét, valamint le kellene állítani a jelenlegi rendszert.

 

Végezetül hozzátette, hogy a közmédia vezetése még nem írt alá keretszerződést az állammal, pedig ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy az RTVS felhasználhassa az állam által nyújtott 26 millió eurót.

 

Aktuality.sk
borító: mediaboom.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!