Nem lesz egyszerű találni 300 börtönőrt a tervezett rimaszombati fegyházba, amelyet az Igazságügyi Minisztérium 2021-ben szeretne megnyitni. Ezt Milan Ivan, az országos fegyőrség főigazgatója közölte a sajtóval.

 

„Beszéltünk erről a miniszterasszonnyal, és tartok tőle, hogy nehéz lesz megfelelő számú személyzetet keríteni. Nagyon örülnénk, ha lenne 1000 jelentkező, de szerintem épp fordítva lesz”

 

mondta Ivan.

 

A képen Milan Ivan és Lucia Žitňanská (Most-Híd) igazságügyi miniszter. Forrás: Teraz.sk

 

 hirdetes_400x285  

2000 férőhelyre „van igény”

 

A rimaszombati fegyház 58 millióból épülne meg Az Árért Értéket agytröszt (ÚHP) tanulmánya szerint a börtön 832 főt lenne képes befogadni. Az Igazságügyi Minisztérium a férőhelyek száma miatt döntött a beruházás mellett, ám önmagában a rimaszombati létesítmény sem tudja majd megoldani a helyhiányt.

 

Szlovákiában ugyanis több mint 2000-rel kevesebb hely van, mint amennyi az elítélt. A dolgot nemrég az súlyosbította, hogy az uniós szabályozás értelmében 4 négyzetméter/fegyencre kellett növelni a cellák átlagos alapterületét. Ez egy csapásra nagyjából 1300 hellyel csökkentette a szlovákiai fegyintézetek kapacitását.

 

Tavaly júniusban az elítéltek száma közel 11 ezer fő volt. Az ÚHP szerint ez évente 0,9 százalékkal fog csökkenni 2035-ig, főleg, mert a lakosság elöregszik, a nyugdíjas korú elkövetők aránya pedig rendkívül alacsony.

 

Forrás: Podujatie.sk

 

A statisztikát a nyugdíjasok javítják majd

 

A statisztikák szerint a legtöbb elítélt a 26-30 éves korosztályból kerül, kb. 20-szor többen követnek el ebben a korban bűncselekményt, mint a 65 év feletti korosztályban. Átlagosan egyébként Szlovákiában 311 elítélt jut 100 ezer lakosra.

 

Nem meglepő, hogy a nők körében 13,5-szer alacsonyabb az elítéltek száma, mint a férfiaknál – vajon fognak-e a női egyenjogúság harcosai emiatt panaszkodni?

 

A fő probléma tehát a helyhiány. Szlovákia Brüsszel nyomására 0,5 négyzetméterrel növeli a cellák egy főre eső alapterületét. A rimaszombati börtönépítésen túl a másik megoldás a már meglévő fegyházak bővítése, ami a munkaerő hiányát tekintve jóval egyszerűbb lehet.

 

Forrás: Centrum.sk

 

Munkahelyteremtési zsákutca

 

Érdemes azonban elidőzni az állítólagos munkahelyteremtés lehetőségén is. Milan Ivan kijelentései mutatják meg igazán a szlovákiai regionális különbségek hátulütőjét. Egy olyan járásról van szó, hogy közel 8000 állástalan él.

 

A probléma azonban az, hogy a fegyőröknél a minimumelvárás az érettségi, 40 százalékuknak pedig felsőfokú végzettség kell. Mivel a mindenkori kormányzat évtizedek óta elhanyagolta az oktatás fejlesztését és a munkanélküliek hatékony átképzését, sajnos Milan Ivan nem téved.

 

A bejelentés ráadásul épp abban az időszakban érkezett, mikor a munkaügyi minisztérium a munkahelyre utazási/költözési támogatás tervén dolgozik, amely csak növelné az elvándorlást. E tekintetben nehéz nem észrevenni, hogy a kormány szociális csomagjai nélkülöznek minden tervszerűséget. Az oktatás és a munkaerőpiac az a két dolog, amit tényleg nem szabadna zárt rendszerként kezelni, mert mindennel összefüggnek.

 

Arról nem is beszélve, hogy ha megépül, a rimaszombati fegyház 832 vendégét szintén munkára fogják, Ivan Milan a sertéshús-feldolgozást emelte ki ezzel kapcsolatban.

 

Börtön épül Rimaszombatban. Žitňanská a Körkép kérdésére is válaszolt

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!