Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, a bírói hatalom politikai befolyás alá helyezése ellen kezdődött ellenzéki tüntetés szombat délután Bukarestben és Románia más városaiban.

 

A korábbi kormányellenes demonstrációktól eltérően nem a kormány székháza előtt, hanem az 1989-1990-es kommunista-ellenes megmozdulások történelmi helyszínén, az Egyetem téren gyülekeztek a bukaresti tüntetők.

 

A téren több ezren gyűltek össze, megbénítva a járműforgalmat a belvárosban. A tüntetők „Mindenki az igazságszolgáltatásért” feliratú táblákkal érkeztek, a tér „Igazságot, nem korrupciót”, „PSD a vörös pestis” skandálásoktól hangos.

 

 hirdetes_400x285  

Az úttest elfoglalását megelőzően kisebb dulakodás alakult ki a tüntetők és az őket a járdán tartani próbáló csendőrök között. Lökdösődés volt az aluljáróban is, ahonnan a rendfenntartók egy ideig nem akarták a felszínre engedni a metróval érkezőket. A csendőrség több rendbontót, illetve olyanokat, akinél fegyverként használható tárgyakat találtak, előállítottak.

 

A vidéki tüntetők kisebb-nagyobb csoportjai már szombat déltől kezdődően megérkeztek a román fővárosba, ahol – a pályaudvaron és buszállomásokon – bukaresti szervezők lelkes fogadtatásban részesítették őket. Már délelőtt megérkezett Bukarestbe az a kolozsvári, Remény menete elnevezésű csoport, amely január 10-én kezdte meg zarándoklatát, és gyalog tette meg a Bukarestbe vezető 450 kilométeres utat.

 

Romániában immár egy éve szerveznek kisebb-nagyobb tüntetéseket a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen azok a civilek, akik szerint a kormánypárt a korrupt politikusok megmentése érdekében akarja átszervezni az igazságszolgáltatást és módosítani a büntetőjogot.

 

 

Közzétette: Timis online tion.ro – 2018. január 20.

 

 

MTI

Nyitókép: Maszol.ro

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!