A Markíza rendkívüli politikai vitaműsorában meghívott vendégként részt vett Daniel Lipšic (egykori belügyminiszter) ügyvéd, aki jelenleg a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová családjának jogi képviseletét látja el.

 

A kettős gyilkosság politikai vonatkozását Lipšic úgy kommentálta, kevesebb beszédre és több cselekedetre lenne szüksége az áldozatok családjának. Hozzátette, hogy a politikusoknak egyáltalán nem szabadna belefolyni a nyomozásba.

 

„Másrészről azonban, mikor a politikusok megjegyzéseket tesznek a nyomozásra, nyomravezetői díjat kínálnak fel, megpróbálják elfedni vagy védeni azokat a hibákat, amelyeket a nyomozásnál követtek el, kételyeket keltenek a nyomozás hitelességében”

 

mondta.

 hirdetes_400x285  

 

A műsorban szóba került a Kuciak gyilkosság, azóta zsákutcának bizonyuló drogokkal kapcsolatos szála, amelyről Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány számolt be a sajtónak korábban.

 

Lipšic – aki a családok ügyvédjeként betekintést kap a nyomozati anyagba – elmondta, hogy mikor Gašpar erről a nyomról a nyilvánosságnak beszámolt, már tudni lehetett, hogy ez a szál nem valós, zsákutca.

 

„Ezt a lehetőséget akkor már kizárták, amikor Gašpar beszámolt róla. A bűncselekményre szerda este került sor, a drogterjesztőket pedig pénteken kapták el. Ez azt jelenti, hogy akkor, mikor a rendőr-főkapitány beszámolt erről a verzióról, tudnia kellett, hogy ez az információ sehova sem vezet”

 

És hogy Gašpar miért nyilatkozott róla annak ellenére, hogy tudta, hogy a nyom téves? Lipšic szerint a rendőrfőkapitánynak az információdömping volt a célja, hogy a közvéleménye „elfáradjon”.

 

„Minden nap sajtótájékoztatókat hívott össze, mindig valamilyen másik verzióról tájékoztatott. Nem arról van szó, hogy nem kellett volna dolgozni az egyes verziók felderítésén. Az egyetlen logikus magyarázat azonban az, hogy el akarta árasztani a közvéleményt különböző elméletekkel és variációkkal, hogy az emberek elvesszék a fonalat. És úgy gondolom, hogy ez a nyomozás hitelességén nem sokat javít”

 

fogalmazott Lipšic. Arra is kitért, hogy a rendőrség túl sok napot várt a gyanúsítottak letartóztatásával, amivel növelték az esélyét, hogy a gyanúsítottak eltüntessék az esetleges nyomokat. Az egykori belügyminiszter elmondta, hogy a letartóztatási és házkutatási parancsokat órák alatt kiállítják, a rendőrségnek tehát nincs szüksége napokra, hogy beavatkozzon.

 

„Úgy hiszem nyilvánvaló volt, hogy az őrizetbevétel és a házkutatások elvégzése – négy nappal azután, hogy nyilvánosságra hozták az olasz szál összefüggéseit, – nem vezethetnek sehová. A fő gond, hogy a hatóságok lépései, kezdve a kelet-szlovákiai razziáktól az asztalra kiterített millió eurós jutalomig, azt a hatást keltette, mintha a politikusoknak és a rendőrség vezetésének fontosabb lenne a renoméjuk megőrzése, mint a nyomozás sikere”

 

mondta. Hozzátette, hogy a nyomravezetői díj felajánlása két okból nem volt szerencsés húzás: egyrészt nagyon sok téves információ megvizsgálását követeli meg a rendőrségtől, másrészt egy egymilliós díj esetében felmerül az a lehetőség, hogy gyilkosság megbízói eltüntetik a legfontosabb nyomokat: a végrehajtókat.

 

Mindettől független Daniel Lipšic úgy véli, hogy ő maga optimista az ügy felderítését illetően.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Tvnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!