Ľubica Laššáková, a Smer jelöltje a kulturális miniszteri posztra ma délelőtt hivatalos találkozón vett részt az elnöki palotában. Nem elég, hogy védekeznie kellett tegnapi szerencsétlen elszólása miatt, ma a protokollt is megsértette a találkozón.

 

Ľubica Laššáková a Smer regionális politikusa volt eddig. Tegnap, miniszterjelöltként azt nyilatkozta a Dennik N-nek, hogy egyetért Ficoval, néhány szál Sorostól indul, a harmadik szektor (civil szervezetek) pedig gyanúsan sok pénzből gazdálkodik. Mára változtatott véleményén és sűrűn bocsánatot kért a korábbi nyilatkozatáért.

 

„Szerencsétlen megfogalmazás volt, talán az események nyomása miatt, amelyek aktuálisan történnek. Egyszerűen, az ember stresszben van, és lehet, hogy jó lenne, ha a közvélemény számításba venné, hogy néhány óra alatt léptem elő a regionálisból a nagypolitikába”

 

mondta Laššáková az újságíróknak az államfővel való találkozó után.

 hirdetes_810x300  

 

„Néha, ha az ember mond valamit, és látja, hogy néz ki a papíron, egészen megdöbben”, forrás: sme.sk

 

Ha ez nem lett volna elég, úgy néz ki, hogy a leendő miniszterasszony rögtön első belépője során megsértette a protokollt is.

 

„A társadalmi etikett szabályai szerint egy ilyen eseményre (hivatalos látogatás az államfőnél – a szerk. megj.) a nőknek elöl zárt, sarokkal ellátott cipőt (pl. magas- vagy alacsonysarkút – a szerk. megj.) kell viselniük.”

 

mondta Katarína Diková Strýčková protokoll szakértő. Ennek értelmében Laššáková azzal, hogy csizmában jelent meg az elnöki palotában, megsértette a protokollt.

 

Foto N – Tomáš Benedikovič

 

Dennikn.sk, Körkép.sk

Nyitókép: dennikn.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!