2019 tavaszán államfőt választ Szlovákia. Egészen a mai napig csupán néhány, a kulisszák mögött felröppenő névről számolhattunk be a potenciális elnökjelöltek kapcsán. Felmerült többek között a jelenlegi államfő, Andrej Kiska, Bugár Béla most-hidas politikus, valamint Štefan Harabin legfelsőbb bíró neve is.

 

Frissítve 11:42-kor

 

Hétfő délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a ma már nem létező ANO politikai párt egykori képviselője, a Prvá stavebná sporiteľňa egykori elnöke, Imrich Béreš, hogy megkezdi az aláírásgyűjtést a 2019-es elnökválasztáson való részvétele érdekében. Újságírói kérdésre elmondta, hogy hivatalos jelöltségét csak azután jelenti be, ha összegyűlt a kellő számú támogató aláírás.

 

 hirdetes_810x300  

Béreš sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy a politikai pártoktól elhatárolódva, saját vagyonából finanszírozva fogja gyűjteni a támogató aláírásokat országszerte. Béreš kiemelte, hogy a petíciós bizottság tagjai Róbert Bezák és Milan Kňažko – ők a sajtótájékoztatón az ő kérésére nem vettek részt személyesen.

 

reprofoto/dennikn

 

Az államfőjelölt külön kitért arra, hogy a személyét érintő medializált információkat, miszerint volt feleségét 2003-ban bántalmazta volna, nem igazak, ezzel kapcsolatban, jó hírének megsértése miatt jogi úton fog intézkedni. Béreš arra is felhívta a figyelmet, hogy volt felesége nyilatkozatban már elismerte, hogy nem érte őt támadás, ezzel tehát lezártnak tekinti az ügyet.

 

Béreš a sajtó kérdésére elmondta, hogy egyelőre még nincs kampánystábja, mivel még csak az indulásához szükséges támogató aláírások gyűjtését jelentette be.

 

Kik lehetnek a további jelöltek?

 

A Körkép.sk-n már korábban is foglalkoztunk az államfőválasztás témájával. Több szociológus és politológus is egyetért abban, hogy valószínűleg Andrej Kiska nem indul újra – ahhoz már illett volna bejelentenie indulási szándékát.

 

Még a belpolitikai válság előtt felmerült a Most-Híd elnökének, Bugár Bélának esetleges megmérettetése, azonban azóta jócskán esett pozitív megítélése a szlovák választók körében is, így ennek is csökkent az esélye.

 

Bugár és az államfőjelöltség: Mindent vagy semmit?

 

Az ellenzék egyelőre nem jelezte, hogy közös jelöltet indítana. Az OĽaNO oldaláról többször is felmerül Veronika Remišová neve, a KDH szívesen támogatná Marián Čaučíkot, a Dobré noviny igazgatóját vagy Miroslav Mikolášik europarlamenti képviselőt. Az SaS, amennyiben nem indul Kiska, Róbert Mistrík kémikust látná szívesen az elnöki palotában.

 

Robert Mistrík kémikus lehet az SaS államfőjelöltje

 

A legerősebb kormánypárt, a Smer-SD egyelőre nem foglalkozik a köztársaságielnök-választással. Igaz, náluk most a belpolitikai válság miatti tűzoltás elsőbbrendű minden másnál. Peter Pellegrini épp a mai napon zárta ki ismét saját esetleges jelöltségét, és kijelentette, hogy a Smer egyelőre nem foglalkozik ezzel a témával.

 

Pellegrini: A Smer még nem foglalkozik az államfőválasztással

 

A Magyar Közösség Pártja bár felvetette, hogy saját jelöltet indít, egészen idáig nem rukkolt elő senkivel, aki mögé beállhatna a felvidéki magyarság.

 

A Körkép.sk főszerkesztője egy korábbi cikkében így magyarázta a magyar jelölt fontosságát:

 

Miért van szükség magyar jelöltre, ha nagy eséllyel úgysem nyerhet? A 2019-es államfőválasztás egy évvel előzi meg a parlamenti választásokat és kettővel a következő népszámlálást. A felelősen gondolkodó politikusok számára eleve nem lehet kérdés, hogy szükség van-e vagy sem magyar állanfőjelöltre. Egy tapasztalt, országosan ismert, kellő szociális érzékenységgel bíró magyar jelölt ugyanis megfelelően mobilizálhat egy ilyen fontos időszakban. Aki az se baj, ha nő. Sőt.

 

Egy fél milliós nemzetiség közvetlen elnökválasztáson a létezését cáfolná meg, ha lemond a saját jelölt lehetőségéről. És még a formálódó ellenzéki együttműködés érdekében sem kell beállni más jelölt mögé. Épp ellenkezőleg. Saját súlyunkat erősíthetjük egy felkészült magyar jelölttel, amennyiben „beleáll“ a témába, kellően hangos tud lenni és jó eredményt ér el (az se baj, ha jobbat, mint legutóbb).

 

Ki legyen a felvidéki magyarság következő köztársaságielnök-jelöltje?

 

Körkép.sk

Nyitókép: hnonline.sk/archív

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!