Múzeumok, galériák, állatkert, sétahajókázás, tematikus séták idegenvezetőkkel, koncertek, versenyfutások, könyvtárak, felvonók és sportpályák. A pozsonyiak és a Pozsonyba látogatók mindezt április 21-e és 22-e között ingyenes is kihasználhatják, hiszen most hétvégén 15. alkalommal kerülnek megrendezésre a Pozsonyi Városi Napok.

 

Az esemény kapcsán az érdeklődők ingyenesen látogathatnak meg nemcsak kulturális- és sporteseményeket, de olyan helyeket is, ahova máskor „tilos a belépés“. Ilyen például a Sihoť sziget, a Szent Jakab-kápolna alatti csontház, valamint a polgármester irodája.

 

Az idei év újdonsága lesz többek között a Prímás tér előtt megrendezésre kerülő vásár, valamint a Tyrš rakpart gyerekprogramja, ahol a kerékpárversenyek és cirkuszi előadások mellett egy szemetes autó is várja a legkisebbeket.

 

 hirdetes_810x300  

Mivel a főváros idén negyedszázados, azaz 25 éves lett, ezért a város fejlődésének és alakulásának 25 évéről kiállítás nyílik a Prímás palotában. A főváros mellett Pozsony Város Múzeuma is kerek születésnapot ünnepel, mégpedig a 150-et. Amellett, hogy a múzeum egész hétvégén ingyenes lesz, április 20-án 21.00 órától a pozsonyi Régi városháza homlokzatán egy vizuális show keretében fogják bemutatni a múzeum történetét.

 

Néhány rendezvény már csütörtökön elkezdődött

 

Annak ellenére, hogy a Pozsonyi Városi Napok hivatalosan szombaton 10.00 órától kezdődnek, az egyes rendezvények már április 19-től látogathatóak.

 

  • A Klarissza utcában a városi könyvtár udvarában már csütörtökön kezdetét vette a 12. Pozsonyi Könyvbörze, mely egészen április 25-ig, azaz szerdáig várja a látogatókat.
  • A Pozsonyi Városi Könyvtár különböző pontjain egész hétvégén nyílt nap lesz, így az érdeklődőknek lehetőségük lesz arra, hogy fizetség nélkül regisztráljanak és váltsanak ki olvasójegyet.
  • Április 20-án, pénteken 17.00 órától a Prímási palota Tükörtermében kerül megrendezésre a polgármesteri díjátadó rendezvény is.

 

Fotó: Visit Bratislava

 

A Pozsonyi Városi Napok keretén belül minden évben ingyenesen el lehet látogatni az állatkertbe, a Jó Pásztor házában lévő óramúzeumba, a Szent Mihály-toronyban található fegyvermúzeumba, a Vörös Rák patikában található gyógyszerészeti múzeumba, valamint a Mirbach palotában található pozsonyi Városi Galériába.

 

A sport szerelmesei az ingyenes szolgáltatásokat a pozsonyhidegkúti (Dúbravka) téli stadionban, a Pasienky uszodában és tollaslabdapályán, valamint a Harmincová utcában lévő kosár- és pentaque-pályán használhatják ki.

 

A Vaskutacskán (Železná studnička) és a Zerge-hegyen (Kamzík) hagyományos erdei napokat tartanak, ahol a gyerekek különféle programok közül választhatnak (akadálypálya a kötélparkban, solymászok bemutatója, favágás motorfűrésszel, felvonózás stb.).

 

Az érdeklődők szombaton és vasárnap tematikus városnézéseken vehetnek részt, ahol az idegenvezetők különböző érdekességeket és titkokat árulnak el a városról. A sétákat olyan témákban rendezik meg mint például M. R. Štefánik nyomában, Pozsonyi hidak és rakpartok, Az Óvaros jelentős szobrai és reliéfjei stb.

 

Mivel minden évben rengetegen érkeznek az eseményre, ezért a szervezők most is azt ajánlják, hogy a látogatók hagyják otthon az autóikat és a városi tömegközlekedést vegyék igénybe.

 

A Pozsonyi Városi Napok részletes programja ITT olvasható.

 

Sme.sk/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!