Hiába mondott le Robert Fico, Robert Kaliňák és Tibor Gašpar, hiába alakított „új” kormányt Peter Pellegrini, az emberek elégedetlensége nem csökkent. Legalábbis ez derül ki a Focus legfrissebb felméréséből, melyet a Denník N szlovák napilap megbízásából készített.

 

A felmérés szerint a megkérdezettek 44,7 százaléka szeretne előrehozott választásokat. Pontosabban 18,1 százalék határozottan egyetértett, 26,6 százalék pedig inkább egyetértett az előrehozott választások gondolatával.

 

Viszont körülbelül ugyanennyien vannak ellene is. A megkérdezettek 21,8 százaléka határozottan ellenzi, 25,4 százaléka pedig inkább ellenzi, hogy előrehozott választások legyenek Szlovákiában.

 

 hirdetes_810x300  
reprofoto/dennikn.sk

 

A felmérésből kiderült, hogy ahogy az várható is volt, az ellenzéki pártok támogatói szeretnének leginkább idő előtt az urnákhoz járulni, viszont a kormánypártok támogatóinak is tekintélyes része értene egyet egy ilyen fordulattal.

 

A Most-Híd választóinak több mint 40 százaléka menne korábban szavazni, és körülbelül 50 százaléka az, aki ellene van. Az SNS esetében minden negyedik választó lenne a korábbi időpont mellett, két harmada pedig ellene. A Smer megmaradt választói továbbra is támogatják Ficoékat, csupán minden tizedik szavazó szeretne idejekorán voksolni.

 

dennikn.sk, Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!