Radoslav Štefančík politológus szerint a korábbi kusza nyilatkozatok ellenére Andrej Kiska azt erősítette meg mai bejelentésével, amit eddig is sejteni lehetett: hogy nem indul a következő elnökválasztáson, és hogy ennek ellenére a politikában marad. A politológus a HNonline online tévés adásában nyilatkozott.

 

Robert Fico tegnap felhozott vádjait illetően  – miszerint Kiska „adócsaló” – a politológus úgy véli, hogy nem befolyásolta Kiskát a döntésében, nem érezte magát nyomás alatt, hiszen Fico esetében is fennáll a gyanú, hogy ő szerepel azon a hagnfelvételen, amelyen egy illető arról beszél, hogyan szerzett „a saját fejével” pénzt a választási kampányhoz.

 

„Úgy hiszem, hogy Robert Fico az utolsó ember, akinek megjegyzéseket kéne tennie a választási kampányok bárminemű finanszírozásáról, legyen szó akár Kiskáról, akár másokról”

 

fogalmazott. Kiemelte, hogy a jelenlegi köztársasági elnök nem csak hogy nem szándékozik kivonulni a politikából, de aktívan részt is kíván venni a közéletben, „nyilván egy másfajta pozícióban”.

 hirdetes_400x285  

 

„[Kiska] azon lesz, hogy a kormányhatalmat, elsősorban pedig a kormányzás stílusát pozitív irányba mozdítsa el”

 

Kiemelte, hogy mivel Kiska a családjára hivatkozva döntött úgy, hogy nem akar újra államfő lenni, kicsi a valószínűsége, hogy választott köztisztviselői pozíciót akar majd betölteni, ennek ellenére lehet, hogy alapít egy politikai pártot, de nem vállalja majd például a választások előtti ellenzéki vezér szerepét. Hozzátette, mint tehetős ember, Kiska akár támogathat egy erős politikai mozgalmat a következő választások előtt.

 

Breaking: Andrej Kiska nem indul a következő államfőválasztáson

 

Leško: Fico fellélegzett

 

Marián Leško publicista ellenben úgy véli, hogy Kiska mai bejelentése nem azt jelenti, hogy az államfő pártpolitikát kíván folytatni. Szerinte Kiska arról beszélt, hogy hajlandó támogatni személyeket és pártokat, amelyek értékeit magáénak vallja. Leško számára „meglepő, sokkoló lenne”, ha Kiska szerepelne egy párt választási listáján a jövőben.

 

Arra a kérdésre, hogy a Smer és Robert Fico fellélegzett-e Kiska bejelentését hallgatva, a publicista úgy válaszolt, igen, mert bár nem feltétlenül vonul ki  apolitikából, ez „csak verbális komminukáció”, a gyakorlatban már nem rendelkezik majd azokkal az alkotmányos jogkörökkel, amelyekkel befolyást gyakorolhatott volna.

 

Leško úgy véli, hogy Kiska csupán azért mondta, hogy a politikában marad, hogy elvegye az élét annak a választói számára rossz hírnek, hogy már nem jelölteti magát. Fico tegnapi sajtótájékoztatóját nevetségesnek nevezte, mert azon semmi újat nem tudtak mondani, pontosabban, a Smer úgy viselkedett, mintha „szeretnének elmondani valamit, de nem tudnak elmondani semmit”.

 

Leško kiemelte, a „nevetséges” smeres sajtótájékoztatóra biztosan nem került volna sor, ha a Smer nem akarna abban szerepben tetszelegni, hogy ő kényszerítette ilyen döntésre Andrej Kiskát.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!