Robert Kaliňák (Smer) egykori belügyminiszter idején nem csak annak a közbeszerzésnek a dokumentumát darálták le, amely miatt Vasiľ Špirko speciális ügyész korrupcióval vádolta meg a Smer második emberét, hanem további 276 tender dokumentációja is szőrén-szálán eltűnt. Többek között az is, amely Ladislav Bašternák egyik cégére vonatkozott.

 

A Špirko által emlegetett tender össze 15 millió eurónyi IT-eszközbeszerzésről szólt, ám az arra vonatkozó papírokat ledarálták. Nem ez volt azonban az egyetlen ilyen eset. Az Aktuality.sk információi szerint 2007 és 2010 közötti időszakból összesen 277 dokumentum tűnt el.

 

Mégpedig kizárólag Olyan közbeszerzések anyagai tűntek így el, mint a lakosságnyilvántartási információs proejkt, amelyet a Ditec nyert meg, vagy a DATALAN által elnyert nagytételű számítógép-vásárlási tender, illetve a Soitron nevű cég által nyújtott, 4,5 millió euróba kerülő „kooperációs rendszer”.

 

 hirdetes_810x300  

A Belügyminisztériumban egyszerűen ledarálták Kaliňák gyanús tenderének szerződését

 

Hogyan kapott Bašternák cégének társtulajdonosa 20 milliót? Pech, ledaráltuk

 

Az egyik legérdekesebbnek tartott tender egy nagytételű notebook-beszerzés volt a belügyminisztérium részéről 19,5 millió euró értékben. A tendert a Microcomp nevű vállalat szerezte meg – pontosan annyiért, mint amit a belügy irányadó árként feltüntetett. Egyedüli pályázóként nem is kellett versenyeznie az áron. A dolog pikantériája, hogy ez a tender épp Denisa Saková hatáskörébe tartozott. Saková ma a Pellegrini-kormány immáron második belügyminisztere, a tender idején pedig a belügy informatikai részlegének vezetője volt.

 

A Microcomp cég egy Jozef Gál nevű vállalkozóhoz tartozik. A cég forgalmának zömét állami megrendelésekből produkálja. Gál pedig társtulajdonosa a Robert Kaliňákhoz és Ján Počiatekhez tartozó BG INvestnek is. Így már meg sem lepődhetünk azon, hogy a Microcomp a pénzügyminisztériummal – amit akkor Počiatek vezetett – is kéthetett szerződést.

 

Hogy hogyan és miképp zajlottak az ügyletek, milyen feltételekkel írták ki a tendereket, és hogy azok megfeleltek-e a törvénynek, nem tudjuk meg. Az összes dokumentációt nemes egyszerűséggel ledarálták – a törvény által megszabott minimimális határidő előtt.

 

A SIS volt igazgatója: Mečiar hazudik, többszáz dokumentumot semmisítettek meg

 

A piaci ár talán rendben van – de…

 

Az Aktuality.sk által megszólított számítógépes kereskedővállalat az akkor meghatározott árak rendben voltak ugyan, ám ilyenkor a pályázó cég arra játszik, hogy fix áron kössön szerződést, hosszú távra, és közben reménykedik, hogy a számítógépek ára lejjebb megy – így még nagyobb nyereséget vághat zsebre. A Microcomp a szerződést 4 évre írta alá.

 

Az is elég feltűnő illetve különös, hogy az összes megsemmisített dokumentum kivétel nélkül közbeszerzésről szólt. Hogy a belügynek ötévente „nagytakarítást” kell végeznie, rendben van, de hogy közben kizárólag közbeszerzésről szóló papírok kerüljenek az iratmegsemmisítőbe…

 

Aktuality.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!