Nincs egyetértés a képviselői fizetések befagyasztásával kapcsolatban a koalícióban. A Smer, az SNS és főleg a Most-Híd képviselői nem értenek egyet a köztisztviselői bérek befagyasztásáról szóló rendelettel. Az ügy komoly hullámokat tavaly év végén kavart, mikor a Bugárék nem akarták azt megszavazni.

 

Erre válaszul Robert Fico akkori kormányfő bejelentette, hogy hajlandó a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvánnyal is egybekötni a képviselői bérek befagyasztásáról szóló szavazást. A koalíciós „miniválságot” végül úgy oldották fel, hogy megegyeztek, tavasszal rendszerszintű megoldással rukkolnak elő.

 

Lassan itt a nyár, a képviselő fizetése szimbolikus egy euróval emelkedett, a megegyezett javaslat beterjesztése azonban nem történt meg. A törvény, amely alapján eltörölték volna a évenkénti bérbefagyasztást, a parlament májusi ülésszakában tárgyalta volna, a koalíció azonban végül visszavonta javaslatát. Nyilván a feszült közhangulat miatt.

 

 hirdetes_810x300  

„Amennyire én tudom, nincs semmilyen konszenzus a parlamentben egy ilyen törvény elfogadásához, ezért a kormány visszahívta a javaslatot. A béreket továbbra is befagyasztják. Ennél többet nem tudok mondani, személy szerint engem ez a téma semennyire sem érdekel”

 

mondta Robert Fico (Smer) parlamenti képviselő és smeres pártelnök.

 

Az koalíción belüli egyet nem értést Bugár Béla (Most-Híd) pártelnök is elismerte.

 

„A Most-Híd a köztisztviselők bérére vonatkozóan továbbra is rendszerszintű változást követel. Csakhogy egyelőre nincs megállapodás. Folytatjuk a tárgyalásokat, amelyeknél figyelembe kell vennünk az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos határozatát is – amelyre még mindig várunk”

 

idézte Bugár Bélát a TASR hírügynökség.

 

A képviselői bérek befagyasztásának megváltoztatásában azonban Bugárt magára hagyták a koalíciós partnerei. Nem csak Ficot, de az SNS-t sem érdekli jelenleg ez a téma.

 

Sajtóértesülések szerint a javaslat olyan változásokat tartalmazott volna, amellyel 100-300 euróval nőttek volna a képviselői bérek. Egyúttal egybevonták volna a havi költségtérítést és a fizetést, és az egészet járulékfizetési kötelezettséggel sújtották volna – jelenleg ugyanis járulékmentesek a képviselői bérek. Természetesen a nettó bérük nem csökkenne, hanem növekednek. Ezek azonban csak kiszivárgott információk, konkrétumokról egyelőre senki sem nyilatkozik.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!