Körülbelül két hete várja a szakmai közösség, hogy az Oktatásügyi Minisztérium bemutassa a Nemzeti Oktatásfejlesztési Programot. Martina Lubyová (SNS) miniszterasszony már kétszer halasztotta el a bemutatás dátumát, azonban a Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilapnak sikerült megszereznie a reformokat tartalmazó dokumentumot.

 

9 milliárd euró

 

Egyelőre csak annyi köztudott, hogy a változások, melyeket az új reform hoz, 9 milliárd euróba fognak kerülni – ezt Martina Lubyová erősítette meg a kormány múlt heti ülésén. A konkrét lépésekről a minisztérium azonban egyelőre nem tett említést.

 

 hirdetes_810x300  

„Az iskolaügyi bizottság képviselői azt javasolták a miniszterasszonynak, hogy az anyagot ne küldje tárcaközi egyeztetésre, viszont megerősíthetjük, hogy az egyes minisztériumokhoz eljutott a dokumentum.”

 

válaszolta a HN kérdésére a minisztérium sajtóosztálya. A dokumentum átvételét megerősítette a Belügyminisztérium is.

 

A tágabb közvéleménynek egyelőre nem mutatták be a tervezett változtatásokat, a HN azonban hozzájutott a dokumentumhoz. A 154 pontból álló tervezetben helyet kapott többek között a szlovák nyelvoktatás metodikájának megváltoztatása a nemzetiségi iskolákban.

 

A dokumentumban leírtak alapján

 

„Az iskolaigazgató és helyettese nem lesznek bérkiegészítéssel besorolva a tanárok közé, hanem menedzseri pozícióban lesznek kezelve”

 

A HN megszólította a dokumentummal kapcsolatban Ľubomír Petrákot, az oktatásügyért felelős parlamenti bizottság elnökét is, ő azonban megtagadta a válaszadást egészen addig, amíg a minisztérium nem hozza nyilvánosságra a tervezetet.

 

Késik a dokumentum

 

Az „iskolaügy legnagyobb reformjára” már több mint két éve vár hiába a közvélemény. Az első tervekkel még Peter Plavčan (SNS) azóta távozó miniszter rukkolt elő. Ő volt az, aki kidolgoztatta a „Tanuló Szlovákia” (Učiace sa Slovensko) című reformot, azonban a kész anyagot már Martina Lubyová kapta kézhez. Ő akkor azt nyilatkozta, hogy az elkészített dokumentumra úgy tekint, mint filozófiára, ezért kell kidolgozni a nemzeti programot.

 

A Tanuló Szlovákia kidolgozói a közvélemény által is ismert oktatásügyi szakemberek voltak. Az új nemzeti programnál azonban ez már nem ennyire egyértelmű.

 

Eredetileg Lubyová nyilvánosságra akarta hozni a reformot kidolgozók nevét, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Így a mai napig nem tisztázott, hogy ki vagy kik dolgozták ki a következő 10 évre tervezett reformot.

 

Mindig van ok az elnapolásra

 

„Megpróbáljuk év végéig elkészíteni ezt a programot” – állította Lubyová még tavaly október elején. Mint látjuk, ez nem történt meg. 2018 elején aztán változtatott álláspontján, és márciusra ígérte a tervezet bemutatását. Később azt mondta, nincs értelme előállni a reformmal, amíg Pellegrini kormánya nem kap bizalmat.

 

Ettől függetlenül a nemzeti program a minisztérium szerint már elkészült és 12 nappal ezelőtt kellett volna bemutatniuk a közvéleménynek.

 

„A miniszterasszonynak minden bizonnyal nem érdeke az iskolaügy megváltoztatása. Nem lehet másképp megmagyarázni, miért halasztja el folyton a változások bemutatását”

 

állítja Miroslav Sopko, az OĽaNO képviselője, aki szerint az is meglepő, hogy nem tudni, kik a dokumentum készítői. Szerinte, ha releváns szakemberekről van szó, akkor oda kellene állniuk a reformok mögé, és hagyni a közvéleménynek, hogy hadd véleményezzék.

 

A teljes cikk a Hospodárske Noviny 2018. május 21-i nyomtatott kiadásában jelent meg

Nyitókép: pxhere.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!