Miért mindig csak a kisebbik rossz jut a felvidéki magyaroknak?

Csaknem három évtized nagy idő egy ember életében. Viszont egy közösségre kivetítve is hordoz magában olyan lehetőségeket, amik ennyi idő alatt képesek minőségbeli változást hozni. Elvileg. A felvidéki magyarság számára viszont a rendszerváltozás után eltelt idő irodalmi hasonlattal élve füstbe ment terv.

A reménnyel teli évek után, amikor még elhittük, itt valami más lesz, valami jobb, jött a kiábrándító valóság. A politikai képviseletünk csődött mondott minden formájában. A legkétségbeejtőbb az, hogy egy-egy választás alkalmával ugyanazokat a lózungokat puffogtatják, amik már elsőre is vaktölténynek bizonyultak.

Főétel a konyhai menza szintjén

   

Az évek múltával aztán szépen, alig észrevehetően, egyéb ötlet hiányában beemelték a „kisebbik rossz“ fogalmát a köztudatba. Ha kulináris szemszögből vizsgálnánk a fogalom jelentését, a főétel egy konyhai menza szintjére alacsonyodott. A parlamenti választások kivételével  – ahol évek óta már nem vagyunk tényezők – mindig a rossz és a kisebbik rossz között választhatunk. Legyen az köztársasági-elnöki, vagy megyeelnöki megmérettetés. Ahhoz már sajnos hozzászoktunk, hogy a mi jelöltjeink az első körben elvéreznek. Természetesen ezért a többségi nemzet is felelős, a majdnem 30 év nem volt elég egy valóban demokratikus, toleráns társadalom kifejlődéséhez.

Ilyenkor áll elő a megszokott B-terv, mikor kényszerhelyzetben léve igyekszik a felvidéki magyarság a maximumot kihozni önmaga számára a reménytelen helyzetből. Az elmúlt évek tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy a kisebbik semmi mellett letett voks soha semmit nem hozott számunkra. Legtöbb esetben az addig fenálló jogok status quó-jának a megerősítését. Évtitezedek óta egy helyben toporgunk. Mégis politikusaink kényelmesen dőlnek hátra a karosszékeikben, a munka el lett végezve.

Nekünk sem jár kevesebb

Egy bizonyos életkor felett, mikor már kellő élettapsztalattal felvértezve vizsgáljuk a világ dolgait, már nem érjük be a kevesebbel, mint ami jár nekünk. A Dél-Szlovákiában elő 450 ezres magyarság semmivel sem alávalóbb építő kockája az országnak, mint a többségi nemzet. Éppen ezért az elénk vetett konc sokszor sértő ránk nézve, főleg akkor, ha ez a mi vezetőink ajánlására történik.

A kisemberek nem értik a politikai lavírozások, az érdekszövetségek miértjét. Nem értik, mivel hosszú idő után is még mindig ugyanazokkal a gondokkal kell szembenézniük, mint a bársonyos forradalom estéjén. A nem megfelelő helyre behúzatott ikszek 100 ezer honfitársunk eltűnésébe és a déli régiók stagnálásába került.

Elég volt a kisebbik rossz politikájából. Hozzánk méltó alternatívákból szeretnénk választani, amelyek közösségünk felemelkedését és nem egyesek politikai ambícióit hivatottak erősíteni.

Dian Csaba

Nyitókép: alfredopochet.it