Az SNS-es Peter Gajdoš vezette védelmi minisztérium rákapott a verseny nélküli közbeszerzésekre. Ismét kivételt akar kapni a kormánytól egy 155 millió eurós vásárlásra. Ezúttal radarokról van szó.

 

A rádiólokációs rendszert Gajdoš tender nélkül, a kiválasztott ország kormányával kötött közvetlen megállapodással szeretné megvásárolni. A külügyminisztériumnak fenntartásai vannak, a védelmi tárca kérvényét kiegészítette azzal, hogy a NATO közbeszerzés támogató szervezetének közbenjárásával vásárolja meg a radarokat. Gajdoš beépítette a lehetőséget a kormánynak szánt kérvénybe, de köszöni szépen, a NATO ügynökség tanácsaiból nem kér.

 

A hadsereg radarjai valóban túlszolgálták az idejüket. A védelmi tárca 3D radarokat akar az elöregedett berendezések helyett vásárolni, ám az eredetileg tervezett négy berendezés 60 millió eurós vásárlása helyett a közbeszerzést igencsak kibővítette: a keretösszeg 155 millió euróról, három típus 17 radaráról.

 

 hirdetes_810x300  

A külügyminisztérium most azt firtatja, hogy a védelmi minisztérium néhány évig tartó, szintén 3D radarokról szóló tendere (ez volt az eredeti 60 milliós közbeszerzés) miért nem volt sikeres. A védelmi tárca szerint egyszerű a válasz: nem jelentkezett senki, aki megfelelt volna a meghatározott feltételeknek.

 

A korábbi védelmi miniszter, akinek idején elindult a 60 milliós tender, Martin Glváč (Smer) az eredeti tender idén áprilisban történt megszüntetésére nem tudott magyarázattal szolgálni. Mint mondta, maga Gajdoš, aki a tender indulásánál még a szlovák vezérkari főnök helyettese volt, azt állította, hogy egy éven belül szükségük lesz az új radarokra. Glváč szerint négy jelentkező biztosan teljesítette a technikai feltételeket. Ha volt is hiányosság, az a biztonság volt, ám annak feltételeit már a tender három évvel ezelőtti indulásánál is három cég teljesíteni tudta.

 

„Nem tudom megmagyarázni”

 

fogalmazott.

 

Pravda.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!