Több mint háromszáz újságíró és kiadó aláírásával látott napvilágot az a nyílt levél, amely az újságírók nyilatkozatát tartalmazza 6 hónappal Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása után.

 

„Már fél év telt el, mióta megölték a kollégánkat, Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. Még mindig nem tudjuk, hogy ki és miért ölte meg őket. Még mindig kétségeink vannak, hogy a nyomozás tényleg független. Ján a maffiáról írt, amelynek Robert Fico ex-kormányfőhöz közel álló emberekkel volt kapcsolata. Mivel a gyilkosság után nem történtek alapvető változások a rendőrségen vagy az ügyészségen, nagy bizalmunk nem is lehet a történtek igazi kivizsgálását illetően.”

 

írják az újságírók, akik azt is kiemelik, hogy kollégájuk meggyilkolása bár megrázta őket, de nem félnek, ahogy nem hagytak fel a kérdezéssel sem.

 

 hirdetes_400x285  

„Nem álltunk le a kérdezéssel, a kutatással és a politikusok és köztisztviselők ellenőrzésével. A kormánypolitikusok a gyilkosság után sem változtak. Épp ellenkezőleg. Szótáruk az újságírókkal szemben még keményebb. Magát a gyilkosságot és a nyilvánosság erre adott reakcióját konspirációkkal kötik össze.

 

Egy demokratikus országban a független újságírók nélkülözhetetlenek. Ne engedjük meg, hogy fél évvel Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után erről elfeledkezzenek.”

 

Aktuality.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!