Szeptember elsején, Nagymegyeren nyitották meg ünnepélyes keretek között a 2018/19-es tanévet a Felvidéken. Az ünnepségen a szlovákiai magyar pedagógusokon, szülőkön és gyerekeken kívül részt vettek a felvidéki magyar politika és kulturális élet képviselői, polgármesterek, valamint magyarországi és külhoni meghívott vendégek.

 

Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött, ahol Mahulányi József nagymegyeri plébános és Somogyi Alfréd református esperes hirdettek igét, valamint szóltak a szülőkhöz és a pedagógusokhoz.

 

A rendezvény további részében először Fekete Irén, az SZMPSZ (Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége) irodavezetője köszöntötte a jelenlévőket és a meghívott vendégeket. A későbbiekben fellépett a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar és a Janiga József Művészeti Alapiskola gyermekkórusa is Orsovics Yvette karnagy vezetésével.

 

 hirdetes_810x300  
Somogyi Alfréd református esperes

 

Az SZMPSZ nevében Vörös Mária megbízott elnök mondott ünnepi beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy kevesen vagyunk magyarok a Felvidéken, viszont amiből kevés van, arra mindig jobban vigyázunk.

 

A tanévnyitón az anyaország nevében Lőrinczi Zoltán, a Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a pedagógusokat és kérte őket arra, hogy ne csak az iskolai feladatokra okítsák meg a rájuk bízott gyermekeket, hanem tanítsák meg őket magyarnak lenni.

 

Lőrinczi Zoltán helyettes államtitkár

 

Varga László nyugalmazott tanár, helytörténész röviden bemutatta a jelenlévőknek Nagymegyer és környéke történelmi eredetét és fontosságát, ezzel is jelezve, hogy van mire büszkének lennie az itt élő magyaroknak.

 

Az ünnepélyes tanévnyitón köszöntötték a nagymegyeri elsőosztályos kisdiákokat, akiket a tőlük búcsúzó óvónők kísértek be, hogy egy rövid műsor után új pedagógusaikkal hagyják el a Szent Miklós római katolikus templomot.

 

Ugyancsak köszöntötték a pályakezdő pedagógusokat is, akiket Nagy Ernő nyugalmazott iskolaigazgató bocsájtott útjukra azzal, hogy ne felejtsék, nem szakmát választottak, hanem egy fontos, életre szóló hivatást.

 

„Ne felejtsétek el, milyen nyelven szólt hozzátok anyátok, és milyen nyelven mondtátok el először a Miatyánkot!”

 

A zárszóban Janiga Éva nyugalmazott tanár osztotta meg azt az általa írt üzenetet, melyet szeptember harmadikán minden felvidéki magyar iskolában felolvasnak majd az iskolaigazgatók.

 

 

 

Lőrinczi Zoltán helyettes államtitkár

 

Komjáthy Petőcz Andrea

A cikkben szereplő képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!