Az új törvényi feltételekkel megválasztott országos rendőrfőkapitány hivatali idejére vonatkozó törvényjavaslat kérdése továbbra is nyitva marad – jelentette ki Peter Pelelgrini (Smer) kormányfő a TA V Politike című műsorában. Hozzátette, hogy a kormány ennek ellenére jövő szerdán (szept. 12-én) dönteni fog a főkapitány megválasztásáról szóló törvényjavaslatról, amelyből neves egyszerűséggel kiveszik a hivatali időre vonatkozó részt.

 

„A parlament elé egy semleges törvényt küldünk, hogy az első és második olvasat ideje alatt legyen hely a hivatali időre vonatkozó vitára”

 

mondta a kormányfő. Pellegrini szerint nem a megválasztás módja a lényeges, hanem hogy „minőségi vezetője” legyen a rendőrségnek.

 

„A lényeg, hogy jó és erkölcsös embert válasszunk meg, aki jól végzi majd a munkáját. Ha így, akár 25 évig is posztján maradhat”

 

 hirdetes_810x300  

mondta.

 

A belpolitikai válságtól

 

Az országos rendőrfőkapitány személyi kérdés a Kuciak-Kušnírová-gyilkosság utáni belpolitikai válság óta nőtte ki magát komoly témává, amelyben a koalíciós pártok között sincs egyetértés. A kettős leszámolás miatt kialakult politikai krízis a Smer későn reagálta le, így különböző politikai játszmák (sorosozás) és fordulatok (a Most-Hjd korábbi nyilatkozataival szemben végül megmentette a kormánykoalíciót) után távozott posztjáról Robert Kaliňák belügyminiszter, Robert Fico miniszterelnök (ma mindketten a parlament padjait koptatják) illetve a korábbi országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar is, akit az ellenzék a Smer politikusai által elkövetett törvénytelenségek fedezésével vádol.

 

Peter Pellegrini vezetésével új kormány alakult a régi koalícióból, és hogy Andrej Kiska államfő véletlenül se húzza át a Smer számítását, Tomáš Druckert jelölték belügyminiszternek, aki végül kinevezése után néhány héttel benyújtotta lemondását, helyet adva ezzel Denisa Sakovának, akit Robert Kaliňák jobbkezeként tartanak számon. Saková a rendőrség élére Milan Lučanskýt nevezte ki, amivel kivívta a kormány kritikusainak bírálatát.

 

Idén szinte biztosan Lučanský marad a rendőrfőkapitány. Még az SNS sincs megelégedve a Smer javaslatával

 

..a kozmetikázásig

 

Peter Pellegrini és Bugár Béla is a krízis megoldásának kulcsfontosságú részeként jelölte meg az országos rendőrfőkapitány megválasztásának módosítását. Jelenleg ugyanis a belügyminiszter kizárólagos jogkörébe tartozik ez a döntés. Csakhogy a koalíció nem tudott egyezségre jutni, és a korábban jelzett májusi, majd júniusi határidő után már csak a törvénymódosítás szeptemberi, októberi elfogadása maradt játékban.

 

Az időhúzás közben az SNS jelezte, hogy számára elfogadhatatlan az országos rendőrfőkapitány hivatali idejének hét évben történő meghatározása. Ezzel gyakorlatilag igazat adott az ellenzéknek, amely azzal vádolta a Smert, hogy be akarja betonozni saját emberét a rendőrségen, hogy a korrupciós ügyeik továbbra is felderítetlenek maradjanak. Az SNS visszakozása miatt történhetett, hogy a Smer végül a kormány elé terjeszti a módosítójavaslatot, de a hivatali idő meghatározása nélkül.

 

Az új törvény értelmében ugyan még mindig a belügyminiszter nevezi majd ki az országos rendőrfőkapitányt, de azt csak nyilvános pályáztatás és meghallgatás útján teheti meg. A meghallgatás a parlament védelmi és biztonsági bizottsága előtt történne. A jelölteknek legalább 10 éve kell a rendőrségnél szolgálniuk.

 

Dankoék fellázadtak a Smer ellen. Nem támogatják a rendőrfőkapitány kinevezéséről szóló törvényt – egyelőre

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!