Megérkezett idei önkormányzati választások első nagy meglepetése: a kormánypártok a jelek szerint egyáltalán nem állítanak saját jelöltet Pozsonyban, vagyis közvetlenül nem vesznek részt a megmérettetésen. A jelenlegi felállás szerint 9 férfi és 1 nő mérkőzik meg a főpolgármesteri posztért, a Most-Híd, a Smer és az SNS egyelőre még egyikőjük mögé sem sorakozott be.

 

„Elég szokatlan helyzet, hogy a legerősebb párt nem indít olyan jelöltet a fővárosban, akire választói leadhatják vokasikat”

 

fogalmazza meg a „problémát” Juraj Marušiak politológus, aki a Pravda baloldali szlovák napilapnak nyilatkozott.

 

A kulisszák mögött arról suttognak, hogy a Smer a jelenlegi főpolgármestert, Ivo Nesrovnalt támogatja, ám ezt a szocdemek egyelőre nem erősítették meg. Tény viszont, hogy augusztus végén épp Peter Pellegrini (Smer) kormányfő ígért a sajtó előtt a fővárosnak 2,4 millió eurót a főpályaudvar teljes felújítására. Az időzítés miatt jogos volt a felvetés, hogy a Smer esetleg Nesrovnalt támogathatja a fővárosban.

 hirdetes_810x300  

 

A kormány 2,8 millió euróval támogatja a pozsonyi főpályaudvar felújítását – még a választások előtt

 

Kényelmetlen szövetséges

 

Ivo Nesrovnal ezután nem győzte hangsúlyozni, hogy függetlenként indul. Persze ugyanezt mondták annakidején Milan Ftáčnikról is, igaz, hogy az ő kapcsolata Robert Fico smeres pártelnökkel jóval szorosabb volt. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Pozsonyban nem kimondottan erős a Smer támogatottsága, így a jelenlegi törékeny belpolitikai helyzetben a szocdemek saját befutó helyett kénytelenek megelégedni egy olyan személlyel, aki képes győzni, és nem zárkózik el tőlük.

 

Ugyanígy véli Juraj Marušiak is, aki elmondta, hogy a döntés mögött valószínűleg az áll, hogy a kormánykoalíció nem túl népszerű a fővárosban, és így inkább ütőképes független jelölteken keresztül próbálnak befolyást szerezni Pozsonyban.

 

Ficoék egy semmitmondó nyilatkozatta indokolták érdektelenségüket a főváros vezetésének megszerzése iránt. Elmondásuk szerint az a helyi pártstruktúrák hatáskörébe tartozik, nem a pártvezetés dolga tehát dönteni a jelöltállításról. A Most-Híd és az SNS egyáltalán nem indokolta döntését.

 

Ján Mrva lesz az ellenzéki koalíció közös főpolgármester-jelöltje Pozsonyban

 

A Most-Híd óvatoskodik

 

A vegyespártnál aligha meglepő, hogy az utóbbi időben kizárólag azt a harcot vállalják fel, amit biztosan meg is nyernek. A párt népszerűsége még mindig nagyon közel van a parlamenti küszöbhöz, Bugár Béla pártelnök elnöki ambícióinak pedig ártana egy fővárosban elszenvedett kudarc, főleg, hogy a Most-Híd alapvetően gyengén szerepelt eddig a helyhatósági választásokon.

 

A Smernek egyébkén már 2014-ben sem volt saját jelöltje Pozsonyban, akkor Milán Ftáčnik névleg független jelöltet támogatta, akinek azonban szoros kapcsolatai voltak a Smerrel. A tavalyi megyei választások alkalmával Ftáčnik bejelentkezett a megyeelnöki posztért is, a Smer pedig támogatásáról biztosította – csakhogy ez a megyeelnök-jelöltnek nem tetszett, és elutasította. A választáson elszenvedett vereségét pedig épp abban látta, hogy a Smer besorakozott mögé.

 

Úgy tűnik tehát, hogy Robert Fico pártja tanult a korábbi hibákból, és új stratégiát választott.

 

Körkép.sk

Nyitókép: dnes24.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!