Bár még nyárvégi időnk van, lassan mégis véget ér az idei kültéri programok hada. A Csallóközben több helyszínen is feltűnő Red Baron csapata is kikapcsolja a repülők propellereit, hogy aztán a következő idényben még nagyobb kedvvel és energiával folytassák a megkezdett munkát.

 

Csilizpatas neve lassan összenő a repüléssel, hiszen az elmúlt években többször is szerveztek repülőnapokat, légi bemutatókat a Bendő kavicsbánya szomszédságában. Míg eleinte a helyi Csemadok alapszervezet égisze alatt próbálhatták ki a repülést a helyi és környékbeli vállalkozó kedvűek, addig májusban történt egy váltás.

 

Darnai Bálint, aki ötletgazdája és már a kezdetektől szervezője a repülőnapnak, a következőképpen írta le a váltás okét és mikéntjét.

 

 hirdetes_400x285  

„Májusban még a Csemadok ASZ szervezte a repülőnapot. Akkor jött Nagy H. Tamás, aki besegített Kormos Lászlóval és a Zodiaq repülővel. Ekkor jött az ötlet, hogy miért nem alapítunk egy repülős klubot. Az ötletet tettek követték. Megalakítottuk a Red Baron klubbot, melynek Tamás lett az elnöke, én pedig az alelnöki feladatokat látom el. Egyesítettük erőinket, összevontuk ismerettségi körünket, ő is behozta a klubba a pilótáit, én is behoztam. Az egész lényege, hogy csak olyan pilótákkal dolgozunk együtt, akik Manfred von Richthofen mottójával egyetértenek: Born to the fly, tehát „repülésre született”. Ennek értelmében csak azokat a pilótákat hívjuk meg ebbe a klubba, akik nem kizárólag az anyagi vonzatát látják a repülésnek, hanem akik tényleg szeretik a repülést, ez a hobbijuk.”

 

Darnai Bálint, a csilizpatasi repülőnapok meghonosítója, fotó: Komjáthy Lóránt

 

A csilizpatasi fiatalembertől azt is megtudtuk, hogy mára már olyan szintű felkészültséggel rendelkeznek, hogy magyarországi és szlovákiai pilótáik bevonásával Szlovákián belül bárhol tudnak sétarepüléseket vállalni.

 

„Szlovákiában még a sétarepülések, műrepülések gyerekcipőben járnak, ezt szeretnénk meghonosítani, kiforrasztani.”

 

Sok érdeklődőt vonzanak a repülők, fotó: Komjáthy Lóránt

 

Bálint, és a vele együttműködő pilóták Csallóköz-szerte több helyszínen is részt vettek már különféle rendezvények vendégeiként, és biztosítottak lehetőséget az érdeklődőknek arra, hogy madártávlatból nézzenek körül erdőségeink felett.

 

„Ha a mai akciónk jól sikerül – megjegyzem, szerencsére eddig kifogástalan minden, akkor Csilizpatason elérjük az ezer fős lélektani határt. Ennyi embernek tudtuk megmutatni felülről a Csilizközt.”

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

Hogy van értelme repülőnapokat szervezni, mi sem bizonyítja jobban, hogy a helyi és környékbeli lakosokon kívül messzebbről is autóba ülnek az emberek, hogy részt vegyenek egy sétarepülésen.

 

„A legutóbbi hazai repülőnapunkra Dél-Komáromból is érkeztek, a mostani idényzárónkon pedig az első utasaink Skóciából érkeztek. Pozsonyban nyaraltak, az interneten meglátták, hogy Csilizpatason repülőnap lesz, és az egész család lejött autóval, hogy repüljenek egyet.”

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

Miközben beszélgetünk, a repülőnapon résztvevő akrobációs és sétarepülők mellett megpillantunk egy utasszállító gépet is a magasban. Rögtön adja is magát a kérdés, hogy zavarják-e egymást ezek a gépek a levegőben.

 

„Az nem a miénk – mondja nevetve Bálint. – Az utasszállító és a mi gépeink között a minimális távolság 300 méter a turbulencia miatt.”

 

A Red Baron klub jövőbeni célkitűzései között elsősorban a falunapok állnak, azonban komolyabb rendezvényen is gondolkodnak.

 

„Az a mezőgazdasági földterület, amelyen a csilizpatasi repülőnapokat tartjuk, a bérbeadó féllel való megegyezés alapján jövőre is használható majd ilyen jellegű rendezvényekre. Jövőre ismét tervbe vettük, hogy meghívjuk Besenyei Péter és Vári Gyula műrepülő pilótákat.”

 

A csallóközi motorosok is ellátogattak Csilizpatasra, fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

Betyárok a repülőnapon, fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

Frankó Endre egykori Puma-osztagos repülőtiszt 95. születésnapja alkalmából egy kis meglepetéssel készültek a szervezők. Bandi bácsit kedvence, a máktorta várta, valamint egy sétarepülés.

 

Frankó Endre ajándéka – egy repülés, fotó forrása: Red Baron

 

fotó forrása: Red Baron

 

Fotó forrása: Red Baron

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!